:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SZENT MÓNIKA

Augusztus 27.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Mónika az afriai Tagasta városában 332-ben született keresztény családban. Már a szülői házban szívébe plántálódott az Isten iránti szeretet. Nem annyira az édesanyjától, mint egy öreg szolgálótól, aki komolysággal, józan, gyakorlati bölcsességgel megáldott lélek volt.

Mónikát egész fiatalon a pogány Patriciushoz adták feleségül. Örök hűségben élt férjével, Patriciussal, pedig annak nehéz, lobbanékony és heves természete zsarnoki módon megkövetelte, hogy mindenben az ő akarata érvényesüljön. Keresztény alázattal, szelídséggel és szolgálatkészséggel próbálta őt megnyerni Krisztusnak. Még hűtlenségét is elnézte neki. A már-már érthetetlen türelmességével végül elérte, hogy Patricius önként belátta hibáit, s egyre nagyobb tisztelettel, sőt szeretettel fordult hitvese felé. Mónika szeretete és bölcsessége végül megtérítette férjét. Patricius élete vége felé katechumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.

Mónikának anyósa részéről is sokat kellett tűrnie. A pogány nő ellenséges szemmel figyelte menyének minden lépését, és hamis vádakkal illette. Mónika erre ismét páratlan szelídséggel és tisztelettel leszerelte anyósa bizalmatlanságát, s ezzel megnyerte a szívét. Lassanként meghitt viszonyba kerültek egymással.

Mónikának három gyermeke volt. Ezek közül a legtöbb gondot az elsőszülött, Ágoston okozta. Vele is meg kellett vívnia a hit és a szeretet harcát. A nagytehetségű Ágoston ugyanis már diák korában kicsapongó életet kezdett élni, és a manicheusok szektájához csatlakozott. A végén annyira elmerült bűneiben, hogy egy ágyast szerzett magának, akitől fia is született. Mónika kimondhatatlan aggódással figyelte tévelygéseit. Itt már a szelídség és kedvesség kevésnek bizonyult. Csak az állandó imádság maradt meg számára. Árnyékként követte tévelygő gyermekét, aki még azzal is megbántotta, hogy a kereszténységről hallani sem akart.

Ágoston tanulmányai elvégzése után úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától, és Rómába költözik, hogy ott tanítson. Mónika erőszakkal vele akart menni, és a karthagói kikötőig követte. Ágoston azonban ki akart szabadulni az anyai szárnyak alól, és becsapva őt nélküle vitorlázott el Róma felé. Mónika a karthagói kikötőben mérhetetlen elhagyatottságot érzett: Sírt, zokogott, imádkozott. Így aztán a fia „szökése” utáni szenvedésből megtanulta, hogy Isten kezére kell bíznia gyermekét. Ehhez az ottani püspök szavai adtak indítást, aki a könnyező anyának ezt mondta: „Lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen.”

Némi idő elteltével Ágoston Rómából értesítette anyját, hogy megbetegedett. Mónika, mindenről megfeledkezve útra készült, hogy fia betegségében segíthessen. Ágoston azonban betegségéből felgyógyulva jelezte, hogy Rómából Milánóba megy. Mónika ezért Milánóba ment fia után. Ott örvendező szívvel látta, hogy fia, a többi milánóival együtt a város püspökének, Szent Ambrusnak prédikációjára jár. Mónika nagyon boldog volt, amikor megérezte, hogy megragadta, és át is formálta a fiát a szent püspök szava. Ő is hallgatója lett a nagy püspöknek, és úgy szerette, mint „Isten angyalát”. Nem sok idő telt el, és nagy barátság alakult ki Ágoston, Ambrus és Mónika között. Ennek következményeként 387 nagyszombat éjszakáján Ágoston törvénytelen fiával, Adeodatussal együtt felvette a keresztséget. Mónika pedig boldogan ünnepelt, és hálát adott az Úrnak. Utána pedig fiátegészen odaajándékozta Istennek.

A keresztség után Ágoston anyjával, öccsével és fiával együtt elhagyta Milánót, és valamennyien visszavonultak Cassiacumba. Majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Ez 387 őszén történt. Kívánsága szerint ott, Ostiában temették el.

Az ágostonrendi remeték a 15. századtól május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napon, május 4-én emlékeztek Szent Mónikára. 1969-ben a római naptárban Mónika emléknapját Szent Agoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.

*

Szent Ágoston önéletrajzában édesanyját, Mónikát csodálatos feleségnek mondja. „Csodálatos volt szeretetből fakadó alázata, szelídsége és a már-már érthetetlen türelmessége.” Ennek meglett az eredménye: zsarnokian akaratos férje, Patricius végre belátta hibáit. Ezzel Mónikának sikerült szeretteinek és magának is harmonikus családi életet kialakítania.  Vegyük észre, hogy a családi harmónia hiánya vagy megléte az egyes családtagok viselkedésétől függ. Családtagként kell tanulnunk Szent Mónikától türelmet és alázatosságot.

Szent Mónikában olyan szeretet élt, amilyenre csak igazi édesanya képes; s olyan jámborság lakott szívében, amilyet csak egy keresztény nő hordozhat ‒ ezt Szent Ágoston írja édesanyjáról. Ő volt az a tékozló fiú, aki csak későn döbbent rá erre a szinte túlzottnak mondható anyai szeretetre és jámborságra. Ha nincs Mónika erős keresztény hite és szeretetének mélyéből fakadó könnyáradata, egyházunkban hiányozna egy szent, bölcs és egyháztanítóként tisztelt püspök, akit Szent Ágostonnak hívnak.  Édesanyák, édesapák, igyekezzünk Szent Mónika példája nyomán gyermekeinkből igazhitű és becsületes embereket nevelni!

*

„A temetés miatt ne legyen semmi gondotok. Csak arra az egyre kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek.” (Szent Mónika halála előtt mondott szavai)