:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

ARLES-I SZENT CAESARIUS püspök

Augusztus 27.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Caesarius, feltehetően egy Chalon-sur-Saőne melletti földbirtokon született 470 körül. Tizennyolcadik életévéig apja birtokán nevelkedett, semmiféle rétori vagy kolostori iskolában nem ismerhette meg a klasszikus irodalmat. Ugyanakkor Chalon vidékén nagyon elevenen élt a Marcus Aurelius alatt üldözött vértanúk emléke, s az emberekben az a meggyőződés élt, hogy az egyházi szolgálat, a papi vagy püspöki, mindenekelőtt pedig a szerzetesi élet vértelen mártírium. Ezért gondolt arra a fiatal római arisztokrata, hogy valamelyik szentet kiválasztja magának, s hozzá válik hasonlóvá.

E gondolatoktól fűtve ment el Chalon-sur-Saőne püspökéhez, Szilveszterhez. A püspök felvette klerikusai közé. Mindez a szülők tudta nélkül történt, mert a családnak más volt a terve. Caesarius nem maradt sokáig a klerikusok közt, mert szerzetesi eszménye nem hagyta nyugton. Két évvel később Lérins szigetének híres kolostorában jelentkezett. Először a kolostor szakácsa lett, és buzgón fáradozott azon, hogy jó szerzetes váljék belőle.

A kolostori tapasztalatok mellett, amit később mint püspök gyümölcsöztetett, nagyon sokat jelentett számára, az a szellemi és lelki távlat, amely Lérins-ben megnyílt előtte. Olvasta a Bibliát, és szerinte is élt; tanulmányozta az ,,atyákat”: (Origenészt, Szent Ambrust Arles-i Hiláriuszt); és érzéket szerzett a liturgia iránt, amely alkalmas arra, hogy újból Istenhez és egymáshoz kapcsolja a lelkeket.

Caesariust kilencévi lérins-i tartózkodás után Arles-ba küldték, hogy ott helyreállítsa megromlott egészségét. Arlest abban az időben dicsőséges múltja alapján (császári székhely) még mindig ,a „gall Rómának” tekintették. A beteg szerzetest Firminus és felesége fogadta otthonába. Nemcsak a legjobb orvosokat hozták neki, hanem bevezették irodalmi köreikbe is. Itt Caesarius Julianus Pomeriusban, aki rétor, filozófus és teológus volt egy személyben, kiváló tanítóra talált.Pomerius és Szent Aeonius, Arles püspöke hamar felismerték a szerzetes rendkívüli adottságait. Megszerezték Lérins apátjától az engedélyt, hogy Caesarius egyházmegyei szolgálatba lépjen. Amikor kiderült, hogy Caesarius a püspöknek még távoli rokona is, csakhamar pappá szentelte. Aztán egy Rhőne- szigeten levő kolostor apátjává tette.

Ennek a kolostornak Caesarius olyan regulát szerkesztett, amelyben lerögzítette alapvetően fontos szerzetesi tapasztalatait: a mindenféle javakról való lemondást és a teljesen közös életet.

Aeonius püspök azzal a tervvel tette őt a Rhőne szigetén lévő kolostor vezetőjévé, hogy majd utódjává neveli. Az idős püspök még halála előtt rendezte utódjának kérdését a nyugati-gót hatóságokkal, papságával és a néppel egyaránt. A műveltek és a képzetlen nép egyaránt saját emberének tartotta Caesariust. Ő pedig, amikor átvette a püspökség vezetését, azzal a szándékkal tette, hogy mindenkinek mindené legyen. Prédikációival, melyeket a későbbi hagyomány Szent Ágostonnak tulajdonított, a vidék plébániáiról való gondoskodásával és a tovább parázsló pogányság elleni harcával Caesarius a középkor számára a néphez közel álló püspök mintaképe lett.

Abban a kényes helyzetben azonban, amelyben az arles-i püspök akkoriban élt, nem maradhattak el a politikai, egyházpolitikai, személyes és hitviták sem. Caesariusnak meg kellett védenie egyházkerületét, hogy ne csatolják a szomszédos Burgundiához. De küzdenie kellett igazhitűsége védelmében is. E küzdelemben segített abban, hogy az ún. szemipelagianizmust véglegesen legyőzzék. Ettől kezdve általánossá vált a bibliai és ágostoni meggyőződés ,,hogy a jócselekedetben nem mi vagyunk a kezdeményezők, hanem Isten önti belénk a hitet és szeretetet minden megelőző érdemünk nélkül”.

Az 507-től 510-ig tartó dél-galliai háború alatt hosszú ostrom után Arles a keleti-gót Teoderik uralma alá került. Caesarius 513-ban megkapta Szent Symmachus pápától Gallia prímási méltóságát.  Egyúttal megkezdődött Caesarius messzeható befolyása a gall egyházi alkotmányra, s ez a befolyás csak húsz évvel később csökkent.

Caesarius utolsó éveit a szegénygondozás kiépítésének szentelte; kórházat alapított Arles-ban (az elsőt Galliában), és nővérkolostort, amelyben nővére, Szent Caesaria lett az apátnő. A püspök később megszerkesztette reguláját a nővérek részére, amely elsőként tartalmazta a rendek történetében az exemptio gondolatát (nem a püspöknek, hanem a pápának vannak alárendelve), és rendelkezett a klauzúrára vonatkozóan.

Caesarius prédikációival és a tovább parázsló pogányság elleni harcával a keresztény ókor egyik legnagyobb népszónokává, a középkor számára pedig a néphez közel álló püspök mintaképe lett.

Caesarius hetvenkét éves korában halt meg Arlesben 542. augusztus 27-én.

*

Szent Caesarius azok közé az emberek közé tartozott ‒ olvasom Szentünk életrajzában ‒ akik híd módján két világ, két kultúra, két korszak között állnak; akik a kettő harcát és megbékélését saját szívükben élik át. Benne élt a bibliai hit, tudta tisztelni a kegyelem titkát, és tudta, hogy felelős ezért a világért, de ne hasonuljon hozzá. A mai kettős világban élő ember feladatára Szentünk követendő példát mutatott.

Caesarius szakácsként megtanulta az ügyintézés művészetét, gyakorolta a szegények iránti szeretetet, és megsejtette, milyen fájdalmas lehet az éhség. Ezért később, mint püspök mindig a szenvedő nép mellett állt, prédikációiban hevesen követelte a gazdagok alamizsnáját a szűkölködők számára. Jusson eszünkbe a jézusi mondás: „Izzadjon a kezedben az alamizsna mindaddig, míg ki nem adtad!”

*

„Forduljunk az Úrhoz, és kérjük, szüntelenül növelje s tartsa meg vágyunkat Isten igéjének hallgatására, és megvalósítására!” (Szent Caesarius egyik prédikációjából)