:

Hirdetések 2016. január 31-én

Kedden, február 2-án Urunk bemutatásának ünnepe, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja lesz. A reggel 8 órakor kezdődő szentmisében gyertyaszentelésre kerül sor itt, a ferences templomban. Kérjük, gyertyát hozzanak magukkal! Ezen a napon fejeződik majd be az Istennek szentelt életű személyek éve. Este 17 órára a Szent Márton Székesegyházba hívják püspök atyáink a szerzeteseket és minden jószándékú embert, hogy a szerzetesekkel együtt és értük közösen imádkozzanak a szentmisében.

*

Szerdán, február 3-án Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján az esti szentmise végén az ilyenkor szokásos Balázs-áldásra kerül sor.

*

Ugyancsak szerdán, este 20 órai kezdettel a Szent Márton Székesegyházban az Érsek atya Lectio divina sorozatának újabb elmélkedő bibliamagyarázatára kerül sor szlovák nyelven.

*

A csütörtöki szentmise után a szokásos szentségimádásra kerül sor. Buzdítom a kedves híveket, hogy konkrét imaszándékaikat írják meg, hogy azokért közösen is imádkozhassunk. Bízzunk a közösségi ima erejében!

*

Pénteken a hónap elsőpéntekje lesz, gyóntatni a hétköznapi misék előtt fél órával, pénteken pedig 17 órától fogok.

*

Szombaton, február hónap elsőszombatján reggel 7:30-tól a kihelyezett Oltáriszentség előtt fogjuk a rózsafüzért imádkozni újabb papi hivatásokért. Kérem a kedves híveket, hogy tartsák fontosnak ezt az imaszándékot és hozzanak áldozatot érte, imádkozzunk minél többen együtt!

*

A jövő vasárnapi szentmise előtt is sor kerül az irgalmasság rózsafüzérének imádkozására 8:50-kor. Az elsővasárnapi szentmisét pedig majd szentségi áldással fejezzük be.

*

Találjunk időt a hét folyamán újraolvasni a ma elhangzott evangéliumi részletet, Lukács evangéliumának 4. fejezetéből a 21-30. verseket.

*

Hétfőtől péntekig minden nap 14 és 17:30 között szeretettel várják közösségünk tagjait a Korona társalgóba, hogy együtt beszélgessenek, keresztény újságot olvassanak, ismerőseikkel találkozzanak.

*

A gyerekek az evangéliumhoz fűződő matricákat ma is a Szent Rozália kápolnában vehetik át a szentmise után. Kérem, hogy a gyerekek jövő vasárnapig adják majd le a szentmisenaplóikat és minden megoldott feladatot.

*

Buzdítjuk a kedves híveket, hogy minél többen kapcsolódjanak be az énekpróbákba, hogy szebbé tehessék a nagyheti és húsvéti liturgiánkat. További információk Duka-Zólyomi Emesénél.

*

Az érdeklődők még kérhetnek tőlem jelentkezési lapot a következő magyar nyelvű bérmálásra. A hatodik osztályosokat, illetve a tőlük idősebbeket érinti. A jelentkezők listáját február 29-én lezárjuk.

*

Betegellátás és temetés esetén az alábbi számon hívhatnak: +421 911 912 410.

*

Áldott vasárnapot és hetet kívánok!

 

2016. január 31.       

Tamás atya