:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

BECKET SZENT TAMÁS püspök és vértanú

December 29.

+ Mons. Koller Gyula atya egykori írása

Tamás Londonban született 1118. december 21-én. Szülei normannok voltak s Londonban telepedtek le. (A normannok körülbelül ötven évvel Tamás születése előtt hódították meg Angliát.) Szülei kis gyermekként beadták a mertoni ágostonos kanonokok iskolájába, később tanulmányai folytatására Párizsba küldték.

Édesanyja iránti szeretete diákévei alatt megóvta minden rossztól, és jóságra ösztökélte. Tanulmányai végeztével édesanyja halála után az otthon melegét nélkülözve erkölcstelen életet kezdett. Huszonöt éves korában megismerkedett Theobald püspök házanépével, és így bekerült fiatal, Canterburyben tanult papok társaságába. Tamás hamarosan az öregedő püspök tetszését is megnyerte, és megtette canterburyi fődiákonussá.

Theobald püspök 1154-ben a harminc éves Tamás részére az ifjú II. Henrik királytól a kancellári tisztséget kérte. Henrik, a középkor egyik legkíméletlenebb királya ekkor még fiatal ahhoz, hogy tanácsadás nélkül uralkodni tudjon, Tamás pedig rendelkezett azzal a finom érzékkel, amellyel észrevétlenül tudott részt venni a király minden ügyében. Tamás kancellárként teljesen magáénak érzett mindent, ami a királyt érte, a király viszont, szenvedélyes és uralkodó alkata ellenére, egyre inkább függött tőle.

Amikor Theobald püspök meghalt, Henrik úgy határozott, hogy Tamás lesz a canterburyi érsek. Tamás szembeszegült a határozattal: visszariadt az új állástól, mert világosan látta, hogy képtelen arra, hogy a király mellett egy mindenre igent bólintó, világias főpap legyen. Tamás előre megmondta a királynak: ,, Tudom, hogy Ön tőlem mint érsektől olyan dolgokat fog követelni, melyeket én képtelen leszek jó lelkiismerettel végrehajtani”. A király ennek ellenére azt hitte, hogy Tamás tovább is társa lesz a rosszban.

Hosszabb gondolkodás után Tamás elfogadta a kinevezést: 1162. június 1-én pappá, a következő napon pedig püspökké szentelték. Az angliai püspöki kar pedig – egy püspök kivételével  - canterburyi érsekké választotta.

Ezek után Tamásban felszínre került az eddig lappangó jobbik énje. Püspökké szentelése után megnőtt hivatástudata: a király szolgájából az Egyház védnöke, a király embere Isten emberévé vált. Ennek következtében azonnal lemondott kancellári hivataláról.

Henrik király ezt a lépést személyes sértésnek vette, úgy tekintette, hogy Tamás fölmondta az iránta való engedelmességet. Ingerlékeny természete azonnal olyan lépéseket tett, amellyel az érsek jogkörét korlátozta. A püspökök - bár egyetértettek a tiltakozó érsekkel, - megijedtek a királytól, és egymás után a király mellé álltak. Tamás egyedül maradva levélben kérte a királytól, hogy barátian értsék meg egymást. Amikor ez nem történt meg, a király 1164 októberében Northamptonba, zsinat elé idézte Tamás érseket, s azzal a váddal, hogy semmibe vette a király intézkedéseit, elítéltette, és gazdasági szankciókat is életbe léptetett ellene. Az egyik jelenlévő püspök, aki kezdettől fogva irigykedett rá - ,emlékeztette az érseket egyszerű származására, s arra, hogy mindenét a királynak köszönheti, és nyíltan fölszólította, hogy mondjon le az érsekségről.

Tamás betegen, teljesen magára hagyva, püspökeitől megfosztva hallgatta a király fenyegetését. Gyóntatója tanácsára elfogadta, hogy ami történni fog, az nem az ő személyes dolga, hanem Isten ügye, aki övéit soha nem hagyja el. Késő éjszaka, álruhában elhagyta Northamptont, és kikötött Franciaországban.

Mivel Tamást kinevezésének körülményei és személyes alkalmatlanságának érzése nyugtalanította, elment Sens-be a pápához és a pápa kezébe adta érseki hivatalát. III. Sándor pápa megtartotta őt a szolgálatában, de elküldte Pontignybe, hogy az ottani ciszterci apátságban tanulja meg a szegény és egyszerű életet, hogy később ,,a szegények vigasza” lehessen.

A következő hat esztendőt Tamás számkivetésben töltötte. Vezekelt, tanult, imádkozott a szerzetesekkel együtt, és intézte azokat az ügyeket, amelyeket a pápa rábízott. Kibékülést kereső leveleket küldött a királyhoz, de választ egyikre sem kapott.

Több kísérlet után 1170 júliusában mégis megtörtént a látszólagos kiengesztelődés az érsek és a király között. Tamás boldogan írt hazatérése után a pápának a király barátságos viselkedéséről, azt azonban fájlalta, hogy Henrik  megtagadta tőle a békecsókot.

Alig telt el két év, amikor Tamás egyik intézkedésére Henrik dührohamot kapott, és szitkolózott. Egyik mondatát négy zsoldosa úgy értelmezte, hogy Tamást el kell távolítani az útból. Erre rátörtek a templomban tartózkodó érsekre, és 1170. december 29-én  Canterbury székesegyházában meggyilkolták.

Halála után három évvel, 1173-ban szentté avatták. Ünnepe december 29-i dátummal hamarosan általánossá vált a nyugati egyházban.

*

Tamás édesanyja mellett nagyon becsületes életet élt, az anya halála után az otthon melegét nélkülözve kallódni kezdett. Amikor aztán jobb társaságba került igyekezett becsületesen kiszolgálni püspökét és később királyát is. Amikor pedig érsek lett Tamásból „kibontakozott” mindaz a jó, amit édesanyja védelme alatt fiatalként élni kezdett. A megpróbáltatások közepette  egészen Isten emberévé vált. Halála előtt vértanúságra készen megvallotta: „Ellenségünket inkább a szenvedéssel, mint a harccal fogjuk legyőzni”. Szavain érdemes elgondolkodnunk!

A neheztelés, az irigység és a gőg nem tartoztak Tamás jellemvonásai közé. Nem gondolt bosszúállásra sem a hűtlen püspöktársakkaI, sem az őt gyűlölő királlyal szemben. Még a számkivetésében is barátságos leveleket intézett a királyhoz és őszintén kereste a megbékélést.  Bárcsak mi is tanulnánk tőle!

*

,,Kész vagyok meghalni Jézus nevéért és az Egyház védelméért.” (Becket Szent Tamás szavai a védelmére kelő szerzetesekhez)