:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SZENT ADALBERT püspök, vértanú

Április 23.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Adalbert a csehországi Libicében születetett 956 körül. Apja cseh főnemesi családból, anyja pedig szász családból származott. Vojtechet (így hívták) világi pályára szánták, Isten azonban áthúzta az emberi számításokat, mert súlyos betegséggel látogatta meg a fiút, s a szülők fölismerték: a gyermeket Isten lefoglalta, az ő szolgálatára kell adni. Így került a fölgyógyult fiú 972-ben a magdeburgi dóm iskolájába, ahol a vallásosság és szorgalom mintaképe volt. Bérmálásakor pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből fölvette az Adalbert nevet. Az érsek halála után visszatért Prágába, ahol az első prágai püspök, Dietmar szentelte pappá. Dietmar halála után a püspökség alapítója, II. Boleszláv fejedelem, a papság és a nép egy akarattal Adalbertet választotta püspökévé. Származása, nemzetisége, a társadalmi érintkezésben való jártassága, szelídsége és képzettsége mind jó ajánlólevél volt számára. 983. június 29-én szentelték püspökké. A fogadtatás öröme csakhamar feszültséggé vált. Adalbert befelé forduló természete, kolostor csendjére vágyódó lelke nem volt fölkészülve arra a küzdelemre és keménységre, melyet a sok pogány maradvány kiirtása igényelt. Az állandó sikertelenségek és ellenállások nyomán elhatározta, hogy Rómába, onnan pedig Jeruzsálembe megy: szegényen és magányosan Istent szolgálni. A montecassinói apát tanácsára azonban megváltoztatta tervét, és 990-ben bencés szerzetes lett a Rómában lévő aventinói görög kolostorban.

A csehek azonban újra kérték Adalbert hazatérését. A pápa és az apát iránti engedelmességből Prágába ment, a római kolostorból magával vitte 12 társát, s megalapította velük a brevnovi apátságot. Ez az apátság idővel igazi szellemi-lelki középponttá lett: Adalbert az alapításával is kitörölhetetlenül beírta nevét Európa civilizációjának és hitterjesztésének történetébe. Az otthoni állapotok azonban nem nagyon javultak. A sok ünnepélyes ígéretből nem lett semmi. A cseh vezetők nem törődtek sem az igazsággal, sem az előírásokkal. Ezért a békét és kiengesztelődést kereső püspök ismét föladta az egyenlőtlen harcot, s elhagyta Prágát. 992-994 között vándormissziónáriusként Magyarországon hirdette az evangéliumot. Ő bérmálta meg Szent Istvánt. Mindmáig ő az esztergomi főegyházmegye védőszentje. Ezután visszatért római kolostorába. 996 májusában koronázták császárrá III. Ottót, aki Adalbertet barátságába fogadta. A prágaiak harmadszori kérésére, a pápa és a császár helyeslésével újra el kellett indulnia Rómából, hogy folytassa prágai tevékenységét. Hazafelé menet elkísérte III. Ottót Németországba. Útközben megtudja, hogy Csehország fejedelme, II. Boleszláv egész rokonságát kegyetlenül meggyilkoltatta. Prága helyett ezért Lengyelországba ment. Ott a fejedelem támogatásával megalapította Meseritz kolostorát. Majd hithirdetői szándékkal az északon élő balti törzsekhez (poroszokhoz) megy, akik között pogányság, erkölcsi elvadultság uralkodott. Mivel munkájának leküzdhetetlen akadályai lettek, úgy döntött, hogy társaival együtt a litvánokhoz megy igét hirdetni. Ámde a pogányok elindulása előtt lándzsával megölték: ez 997. április 23-án történt Tentikkenben, Danzig mellett. Holtestét a gyilkosoktól Boleszláv lengyel herceg kiváltotta, és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába iktatta őt II. Szilveszter pápa. Földi maradványait 1036-ban vitték el Prágába. Adalbert tisztelete azóta  nőttön nő, s a prágaiak hazájuk védőszentjét tisztelik benne.

*

Adalbertünk Krisztusnak akart szolgálni mindenütt, ahova csak eljutott. Olyan ember volt, aki először „önmagát vitte” Krisztushoz. Elmondhatta Pál apostollal: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem”(Gal 2,20). Ilyen krisztusi lélekkel szolgálta Urát nemcsak a különböző nemzetek között, hanem a kolostorban szerzetestársai előtt is. Ez az üzenete elsősorban azoknak szól - püspöknek papnak egyaránt - akiknek hivatásuk az apostolkodás. De üzen a szülőknek és nevelőknek is: ne csak szép szóval, hanem jó példával is neveljék a rájuk bízottakat. A szó elszáll - a példa vonz!

Sokat tanulhatunk Szent Adalbert segítőkészségéből is, mellyel népe óhajának három alkalommal is eleget tett. Apátjának, a pápának és a császárnak is szívesen szolgálatára állt. Sőt, bárhova hívták, szívesen ment: országokat járt be és apostolkodott. Addig maradt ott, amíg nem érkezett - Istentől vagy embertől - újabb hívás. Így lett belőle vértanú is. - Üzenete arra figyelmeztet, hogy ne csak a kötelességnek tegyünk eleget, de szívesen hajoljunk a jó szóra, és éljen bennünk a szeretet segítőkészsége. Legyen szemünk és szívünk észrevenni az árnyékba húzódó segítségre szorulót.  Nemcsak anyagiakban, de a lelki nyomorúságban élő és hitében irgalomra szoruló embert is, akikből tán több is van, mint gondolnánk. Ezért az értünk szenvedő és feltámadt Jézushoz ne csak imádkozzuk: "Uram, irgalmazz!" - hanem mi is legyünk megértően irgalmasok.

*

„Könnyű a püspöksüveget és pásztorbotot viselni, de borzasztó a püspökre váró számadás az élők és holtak Bírája előtt!”  (Szent Adalbert püspök)