:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

Pihenjetek egy kicsit…

Pihenjetek egy kicsit… Maga Jézus mondja ezt az apostoloknak Márk evangélistánál, s hozzáteszi: mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük (Mk 6,30-34). Mintha nekünk mondaná… Egész évben tervezgetjük a nyári pihenést, útközben kapjuk be a tízórait, egy gyorsbüfében verjük el étvágyunkat valami azonosíthatatlan ízű szendviccsel. Vasár- és ünnepnapot, hétvégét feláldozva túlórázunk és fusizunk, hogy valahogy gyűljön a pénz a hosszú és fáradtságos utazással járó szabadságra. Amikor aztán sikerül elindulni, azon vitatkozunk: mit hová pakoltál? Miért felejtetted otthon a neszesszert? A gázt kikapcsoltad? A mobiltöltő otthon maradt… Fáradtabban érkezünk haza, mint ahogy elindultunk.

Tudunk-e pihenni? Mi kell a pihenéshez? El kell menni hazulról, hogy magunknál legyünk? Munka után édes a pihenés – tartja a mondás. Az ideg- és lélekpróbáló hétköznapok után szükség van a szervezet felfrissülésére, kell a kikapcsolódás, hogy ellazulhassunk, hogy testünk-lelkünk feltöltődjék, megszabaduljunk a gondoktól, elvárásoktól, határidőktől, csak magunk legyünk, szeretteink körében. Isten sem hajcsár. Az idő ritmusát az ünnepekkel állítja be, hogy a munka–pihenés egyensúlya élhetővé tegye az életet. A hétköznapok fáradságához, alkotómunkájához hetedik napként a pihenését rendeli, amikor az egész teremtés megnyugszik Teremtője csodálatában. Ettől az Úr napja a vasárnap, és nem holmi hétvége… Kiakasztja az idő kerekét, hogy az időn túli valóságra fordítsa figyelmünket, hogy a halandó ráeszméljen: élni csodálatos! És csodálatos a világ is, amelyben élünk.

Pihenéskor ez a gyermeki tátott száj, a rácsodálkozó, önfeledt öröm tölti el az embert. Ekkor tapasztalja meg, milyen jó, hogy vagyok, mennyi csoda vesz körül, mennyi mindenért nem kell pénz, hisz ajándékba kaptam. Pihenéskor belefeledkezünk az élet titkának csodálatába. Mélyet lélegezve beszívjuk a friss hegyi levegőt, a víz hullámai elringatnak, a madárdal harmóniája, a virágillat kavalkádja tetőtől talpig átjár – kisöpörjük magunkból a felhalmozódott stresszt, elengedjük a görcsös ragaszkodá-sokat, kellő távolságba kerülünk elvégzendő feladatainktól. „Csak úgy”, önfeledten füttyentünk, rikkantunk vagy énekelünk a természet ölelésében, és élvezni tudjuk a pillanat varázsát, ahogyan egy lepke vagy egy katicabogár ujjunk begyére telepszik.

Amikor pihenünk, ne nézzük az órát, kapcsoljuk ki az elektromos ketyeréket, még a telefont is. Ne engedjük, hogy az idő határozzon meg minket. Legyünk szabadok mindentől, még az időtől is. A történet szerint egy rámenős és nyugtalan üzletembernek mondta egyszer válaszképpen egy indián: „Nektek órátok van, nekünk időnk van”. Hallgassunk szép zenét, még többet legyünk csöndben, hallgassunk bele a csönd zenéjébe. Engedjük, hogy Isten teremtő fuvallata, Lelke belénk áramoljon. Lélegezzük ki magunkból a rosszat. A Jézus-ima ki- és belégzésével engedjük el a zaklatottságot és az unalmat. Éljük a jelen pillanat ajándékát. Élvezzük az életet. Akkor nem fog zavarni sem az eső, sem a villámlás, sem a rekkenő hőség, sem a porkavaró szél.

Pihenni lehet felüdítő kerti vagy mezei munka közben, egy fa árnyékában, egy templom csendjében vagy egy folyóparti séta közben. A pihenés feltölt életenergiával, reményt és lendületet ad, új gondolatokat, ösztönzést szül életünk következő időszakára. Tehermentesít, és nem engedi, hogy leragadjunk napi gondjainknál. Ahogy a szünet a kottának, a pihenés is értelmet ad a munka ritmusának, nem engedi, hogy rabjai legyünk, hálával tölt el az iránt, aki – Anselm Grün OSB szavaival élve – „túl van minden időn, aki minden pillanatot ajándékba ad”.

(Forrás: világháló, Sebestyén Péter / vasarnap.katolikhos.ro)