2014. december 8.

A Szeplőtelen az Emberfia édesanyja. Ó, Adventünk Édesanyja, maradj velünk és add, hogy maradjon velünk Ő ebben az igazságért és reményért, igazságosságért és békéért folyó küzdelmek adventjében: egyedül Ő, Emmánuel.
(Homília, 1979. december 8.)

2014. december 7.

Az egész adventi liturgiában rezonál az Előhírnök, meghívva minket, hogy menjünk Krisztus elébe, aki mint a mi Megváltónk érkezik. Készülődjünk erre a kétezer évvel ezelőtti betlehemi születéséről történő megemlékezéssel, frissítsük fel hitünket az idők végi dicsőséges eljövetelében.  
(Úrangyala, 2003. december 7.)

2014. december 6.

Az ember mégiscsak több, mint Isten történelembe-lépésének tétlen tanúja. Jézus meghív minket tevékenyen keresni „Isten országát és annak igazságait”, és legfontosabb tevékenységünkké tenni ezt a keresést.
(Általános kihallgatás, 2000. december 6.)

2014. december 5.

Csak Krisztus világíthatja meg teljes mértékben az élet kérdését és az egész történelem kérdését. Legyetek erről mindig meggyőződve, valamint bátran és következetesen tegyetek tanúságot hitetekről!
(Beszéd a fiatalokhoz, 1981. november 22.)

2014. december 4.

Mit jelent valójában sziklára építeni a házat? Sziklára építeni elsősorban azt jelenti: Krisztusra építeni, Krisztussal építeni.
(Beszéd, 2006. május 27.)

2014. december 3.

Különösen buzgón fogjuk szemlélni Krisztus Eucharisztiában jelenlevő arcát. Jézus, a testté lett Ige, a meghalt és feltámadott, a történelem középpontja. Az Egyház imádja Őt, megtalálja benne a hit összes titkának végső és egyesítő értelmét: Isten életet adó szeretetét.
(Úrangyala, 2004. november 28.)

5. oldal / 6