Hirdetések (2018.11.18.)

Holnap, hétfőn, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén a Kék-templomban lesz magyar szentmise, este 18 órai kezdettel. A reggeli mise a ferences templomban ezért elmarad. Kérjük szépen a kedves hívek hozzájárulását a mise utáni megvendégeléshez, a sós- és édes süteményeket a Duna utcai magyar iskola éttermébe vihetik délután fél négy és öt óra között, ahol a Ferences Világi Rend helyi magyar csoportja veszi át szíves hozzájárulásukat az agapéhoz.

Szerdán, csütörtökön és pénteken este hattól lesznek magyar misék a ferences templomban, szombaton pedig reggel nyolctól. Kérem szépen a kedves híveket a nagyobb részvételre a köznapi miséken is!

Szombaton délelőtt kateketikai találkozóra kerül sor a Miletič utcai szaléziaknál. A 9-kor kezdődő misét előadások követik majd.

Szombaton délután lesz a házaspárok számára szervezett Párkapcsolati Műhely következő része.

Ugyancsak szombaton kerül sor a Krisztus Király főünnepét megelőző világméretű szentségimádásra, amelyhez Pozsonyban is csatlakozunk. Szeretettel várjuk a kedves híveket, családokat, az imacsoportokat, minden korosztályt, hogy együtt időzzünk az Oltáriszentség előtt. A szentségimádási óra este öttől kezdődik majd. Aki még nem regisztrált és tervez részt venni, kérjük, iratkozzon fel a templomi faliújságon kifüggesztett ívre.

Jövő vasárnap az egyházi év utolsó vasárnapja lesz, Krisztus Király vasárnapja, valamint majd a mise után kávézásra is sor kerül. Kérjük szépen a segítséget annak előkészítésében és a visszarakodásban is.

A jövő hónapban, december 15-én az adventi lelkinapunkat Szombathelyen szeretnénk megtartani, Boldog Brenner János első liturgikus emléknapján. Szeretettel hívok minden korosztályt, az autóbuszra Horváth Ilonánál lehet jelentkezni.

Egyházmegyénk főpásztora, Mons. Stanislav Zvolenský érsek atya holnap ünnepli hatvanadik születésnapját. Foglaljuk őt különösen is imáinkba ezekben a napokban, kérve számára a Jóisten bőséges áldását a továbbiakban is!

Hirdetések (2018.11.11.)

Ma, a Pozsonyi Főegyházmegye védőszentjének, Szent Márton püspöknek az ünnepén a már hagyományos jótékonysági gyűjtésre kerül sor a szentmisék után. Adományiakat a Jóisten jutalmazza gazdagon!

Hétfőn reggel nyolckor, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig este hatkor várjuk a kedves híveket a magyar köznapi misékre a ferences templomba.

Pénteken délután négykor kezdődik a „Szentek felvonulása” a Közösségi Házban. A szervezők szeretnék pontosan kezdeni az összejövetel központi részét, ezért már fél négytől lehet menni és előkészülni, beöltöztetni a gyermekeket, akik egy-egy szent életpéldáját mutathatják majd be.

Szombaton a jezsuita templomban lesz a magyar mise bemutatva, 8:30-tól. A szentmise után pedig a Szabadegyetem előadásaira kerül sor.  Buzdítom a kedves híveket a részvételre.

Ugyancsak szombaton lesz alkalom részt venni a nagyszombati Könnyező Szűzanya tiszteletére tartott novéna magyar miséjén. Lehetőség lesz közösen utazni vonattal, a jegyeket egyénileg érdemes már előre megvásárolni. További pontos részletek a faliújságon olvashatók.

November 19-én tartjuk meg Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét a Kék-templomban. Egy újmisés atyát hívtam meg az este hatkor kezdődő szentmisére. Kérjük, hogy majd a mise utáni agapéhoz sós- és édes süteményekkel szíveskedjenek hozzájárulni, hogy immár hagyományosan, a máshonnan érkező híveket is megvendégelhessük a Kék-templom előtt.

Ma „kávéház” lesz, kérjük a gyerekeket, jöjjenek pecsétért a misenaplójukba!

Hirdetések (2018.11.4.)

Holnap, hétfőn, Szent Imre herceg ünnepén reggel 8-kor lesz szentmise.

Szerdán, csütörtökön és pénteken este hattól lesznek magyar misék. November 8-ig a szokásos feltételek mellett minden nap teljes búcsú nyerhető egy elhunyt számára.

Szombaton a szokott időben, reggel 8-tól lesz magyar mise a ferences templomban.

A hét folyamán a Közösségi Házban lesznek a következő programok:

  • szerdán az esti mise után az egyetemisták találkozója,
  • pénteken 15 órakor a bérmálkozásra készülők találkozója,
  • ugyancsak pénteken este fél öttől az óvodások hittanja,
  • szombaton délelőtt 9-kor pedig a leendő elsőáldozók foglalkozása,
  • valamint a rendszeres őrsi cserkészfoglalkozások.

Jövő vasárnap Szent Márton püspök, egyházmegyénk védőszentjének az ünnepe lesz. Mindenkit szeretettel hívok a család-misére, amit majd a refektóriumban követ közösségi összejövetel. Jövő vasárnap lesz a hagyományos „szentmártoni-gyűjtés” is.

A már hirdetett „Szentek felvonulása” alkalmából, ami november 16-án a Közösségi Házban lesz, a résztvevő gyerekek nevét, illetve, hogy melyik szentnek öltöznek erre az e-mail címre szükséges elküldeni november 9-ig: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A lourdesi zarándoklatra Seňan Ilona testvérünknél kérhetnek jelentkezési lapot az érdeklődők.

A pozsonyi magyar katolikus családokat hívjuk a már hagyományos sítúrára a tavaszi szünet idején. Jövő héttől november 25-ig bezárólagosan lehet jelentkezni Varga Máriánál vagy Vician Líviánál. A jelentkezés alkalmával szükséges 50 € előleget befizetni.

A november 24-i világméretű szentségimádáshoz Pozsonyban is szeretnénk csatlakozni. Aki tervez részt venni rajta, kérjük, jelezze szándékát. Fel lehet iratkozni a templomi faliújságnál. Hívjanak meg másokat is erre az alkalomra!

Áldott vasárnapot és hetet kívánok!

Hirdetések (2018.10.28.)

Hétfőn reggel nyolckor lesz magyar mise.

Szerdán este hattól már a másnapi főünnepre is érvényes vigília-szentmise lesz.

Csütörtökön, november 1-én, Mindenszentek főünnepén – ami parancsolt ünnep – a ferences templomban délelőtt 9-kor lesz magyar nyelvű szentmise. A virágvölgyi templomban ezen a napon nem lesz magyar mise. Viszont immár hagyományosan, az András-temetőbe is hívjuk a kedves híveket november 1-én közös imára az elhunytakért. Az imádságos megemlékezés a temető központi keresztjénél délben kezdődik majd. A délelőtti szentmise és a déli temetőlátogatás között az útba eső Közösségi Házba hívjuk teára a kedves híveket.

November 2-án, pénteken, Halottak napján este hattól lesz magyar mise a ferences templomban. Ez egyben elsőpéntek is. A gyerekek, akik részt vesznek ezen a napon a szentmisén, a misenaplójuk elejére saját maguk bejegyezhetik ezt az elsőpéntekek-sorozatába.

Szombaton, november hónap elsőszombatján a reggel nyolcórai mise előtt fél órával az Oltáriszentség előtt imádkozhatjuk a szentolvasót újabb jó papi hivatásokért. Kérem, csatlakozzanak minél többen ehhez a kezdeményezéshez az ún. „fatimai szombaton”.

Vasárnap mind a ferences, mind a virágvölgyi templomban a szokott időpontokban lesznek a magyar szentmisék.

November első nyolc napjában teljes búcsút nyerhetünk a tisztítóhelyen levő lelkek számára, a szokásos feltételek mellett. Éljünk felelősségteljesen ezzel a lehetőséggel!

A héten szerdán és pénteken fogok egy-egy órával a misék előtt, tehát este öttől, gyóntatni. Kérem, hogy ezt a két napot használják ki szentgyónásuk elvégzésére.

Mint már hirdettem, a nyáron Lourdes-ba szervezünk közösségi zarándoklatot. Szeretném, ha a leendő résztvevők hosszútávon is készülnének, hangolódnának a lelki útra. S jó lenne lélekben, imában közösségünk minden betegét is magunkkal vinni. Ezért kérem, hogy a készület jegyében is látogassák rendszeresen közösségünk beteg és idős tagjait, figyeljenek oda a magányos testvérekre. Az útra jelentkezési lapot Seňan Ilona testvérünktől kérhetnek, amit aztán majd egy későbbi, előre meghirdetett időpontban, valószínűleg november végén fogunk összegyűjteni.

Idén is bekapcsolódunk, immár harmadszor a világméretű szentségimádásba, ami november 24-én lesz. Regisztrálni interneten keresztül lehet, vagy pedig feliratkozva a faliújságon kifüggesztett ívre. Kérem a közösségben működő csoportokat – a cserkészeket, a FVR tagjait, az ifjúsági csoportokat, az imacsoportokat, az énekkarokat, felolvasókat – valamint a családokat, hogy idejében betervezve ezt a programot próbálják megszervezni, hogy csoportjukból, családjukból mind többen együtt imádkozzanak az Eucharisztia előtt.

A mai mise után találkozóra kerül sor a refektóriumban. Megtekinthetik az új hittankönyveket, amit a Korda kiadó jóvoltából nagyon kedvezményesen kaptunk meg az egész iskola számára, s amiket a kávézáson összegyűlt adományokból fedezhettünk.

Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik az októberi szentolvasó-imádkozásokba aktívan bekapcsolódtak. Kérem, továbbra is imádkozzanak legalább egy-egy tizedet naponta a közösségért is!

Hirdetések (2018.10.21.)

A mai gyűjtésre felajánlott adományiakat a Jóisten jutalmazza gazdagon!

Az előttünk álló héten hétfőn és kedden kivételesen nem lesznek reggel magyar misék a ferences templomban.

Szerdán, csütörtökön és pénteken este hat órakor, szombaton pedig reggel nyolc órakor lesznek a köznapi magyar szentmisék.

Szerdán az ifjúsági mise után a Közösségi Házba várjuk a fiatalokat, a katekizmussal foglalkozó összejövetelre.

Pénteken délután fél öttől az óvodások hittanja lesz a Közösségi Házban.

Szombaton, október 27-én a ministránsok számára lesz közös program. A 6 és 30 év közötti ministráns fiúkat hívom a reggeli misére, majd innen közösen átvonulva a találkozóra a Közösségi Házba, onnan pedig kedvező időjárás esetén közös túrára. Megfelelő öltözetben érkezve, kérem, hogy élelmet és folyadékot, valamint bérletet a tömegközlekedésre hozzanak magukkal. A program a késődélutáni órákban fejeződik majd be.

Vasárnap 8:20-tól lesz lehetőség együtt imádkozni a rózsafüzért a mise előtt. Kérem, hogy minél többen kapcsolódjanak be az idei október utolsó vasárnapján is a szentolvasó közösségi imádkozásába!

A jövő vasárnapi mise után közösségi összejövetel lesz a refektóriumban. Kérjük a segítséget a terem előkészítésében és majd az összerakodásban is!

Előzetesen tudatjuk, hogy november 16-án kerül majd megszervezésre az ún. „Szentek felvonulása” az új Közösségi Házban. Minden gyerek valamilyen szentnek öltözve bemutathatja majd annak életét, s hogy miért számít az adott személy példaképnek. Már lehet készíteni a jelmezeket.

Hirdetések (2018.10.14.)

A mai mise után „Kávéház” lesz a refektóriumban. Kérjük az ügyes átvonulást és a távozáskor pedig majd az udvar felőli kijárat használatát, hogy ne zavarjuk a templomban imádkozókat. A gyerekeket a Rozália-kápolnába hívjuk pecsétért a misenaplóikba.

Hétfőn reggel 8-kor, szerdán, csütörtökön és pénteken este 18 órakor várjuk a kedves híveket a magyar nyelvű köznapi misékre a ferences templomba. Hétfőn Avilai Nagy Szent Teréz, kedden Alacoque Szent Margit, szerdán Antiochiai Szent Ignác emléknapja, csütörtökön pedig Szent Lukács evangélista ünnepe lesz.

A szerdai és a csütörtöki misék végén is lesz szentségimádás. Csütörtökre imaszándékok fogalmazhatók meg.

Szombaton kezdetét veszi a teológiai magyar Szabadegyetem újabb évfolyama, ezért a jezsuita templomban lesz a magyar nyelvű szentmise, mégpedig 8:30-tól. A ferences templomban szombaton reggel nem lesz mise. Buzdítok minden felnőtt érdeklődőt a Szabadegyetem idei előadásainak meghallgatására, az egyetemistákat, szülőket és idősebb kedves híveket is! Jelentkezési lap vihető a Remény újságok mellől, de az első alkalomra bárki betérhet megtekinteni a Szabadegyetem menetét az Aloisianumra, a jezsuita templom melletti egyetem aulájába.

A vasárnapi mise előtt 8:20-tól a rózsafüzér közös imádkozására kerül sor, kérem, hogy minél többen csatlakozzanak!

Jövő vasárnap a mise végén gyűjtés lesz a templom tornyának felújítására. Adományiakat előre is köszönjük!

Kérem, imádkozzák októberben minden nap a rózsafüzért, egyénileg, a templomban és a családban is. Ferenc pápa kérésére csatolják hozzá az „Oltalmad alá futunk…” és a Szent Mihály angyalhoz intézett fohászt is, imádkozva az Egyházért, az ifjúságról szóló szinódusért, a helyi közösségért!

Hirdetések (2018.10.7.)

Ma a szentmise után, kb. 10:30 órai kezdettel megáldásra kerül az új Közösségi Ház a Ferienčík utca 7-es szám alatt. Hálásan köszönöm az elmúlt hetekben nyújtott segítséget a helységek rendbetételében, illetve a tegnapi takarítást is. A megnyitóra mindenkit szeretettel hívunk!

Holnap, október 8-án Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepe lesz. Kérjük a kedves hívek, főként az otthonlévők részvételét a reggeli magyar misén.

Szerdán, csütörtökön és pénteken este 18-kor lesznek a misék, szombaton reggel 8-kor. Vasárnap a szokott időben, 9-kor, előtte azonban már 8:20-tól az októberi rózsafüzér közös imádkozására hívjuk a kedves híveket. A tizedek előimádkozására a faliújságon lehet feliratkozni.

Szerdán az ifjúsági énekekkel kísért mise után az egyetemista-korosztály találkozója lesz a Közösségi Házban.

A bérmálkozók következő összejövetelét pénteken 15 órakor tartják a Közösségi Házban.

Megfelelő számú érdeklődő esetén ugyancsak pénteken, 16:30-tól lesz az óvodás-korúak hittanos foglalkozása a Közösségi Házban.

Szombaton a reggeli mise után, délelőtt 9-kor kezdődik az elsőáldozásra jelentkezett gyerekek összejövetele a Közösségi Házban.

Szombaton délután 16-kor kezdődik a Párkapcsolati Műhely a Közösségi Házban.

A jövő vasárnapi családmisére szeretettel hívom a közösség minden családját, minden tagját, s kérem, hogy az elsőáldozásra és bérmálkozásra jelentkezett gyerekek és fiatalok is mindannyian vegyenek részt a ferences templomban tartott délelőtti magyar misén.

Az egyes korosztályok számára tartott rendszeres programokat illetően kérem szépen, hogy időben tervezzék be azokat saját programjukba, álljanak az előkészítő katekézisekhez is felelősségteljesen, ugyanúgy, akik az óvodás-hittant igénylik, igyekezzenek komolyan venni a szervezők munkáját, s kérjük a felnőtteket, hogy saját hozzáállásuk jó példájával segítsék a gyerekeket már kiskortól és a fiatalokat is abban, hogy tudjanak a kötelességeikhez felelősségteljesen viszonyulni. Kérem, ne tanítsák a szülők a gyermekeiket kifogásokat-gyártani!

A mai mise után a Rozália-kápolnában adhatók le a kitöltött jelentkezési lapok az elsőáldozásra. Ugyancsak a Rozália-kápolnában kaphatnak a gyerekek pecsétet a misenaplójukba. Ebben is több segítséget szeretnék a szülőktől kérni. Figyelmeztessék gyermekeiket, hogy a misékre hozzák magukkal a misenaplókat, vagy ha máshol mennek szentmisére, ott kérjenek bele pecsétet vagy aláírást. Köszönöm!

A miseszándékok naptára erre az évre már teljesen betelt mind a ferences mind pedig a virágvölgyi templomban.

Jövő vasárnap „Kávéház” lesz a mise után. Kérjük a segítséget a reggeli előkészületben!

15. oldal / 35