:

Hirdetések (2018.10.7.)

Ma a szentmise után, kb. 10:30 órai kezdettel megáldásra kerül az új Közösségi Ház a Ferienčík utca 7-es szám alatt. Hálásan köszönöm az elmúlt hetekben nyújtott segítséget a helységek rendbetételében, illetve a tegnapi takarítást is. A megnyitóra mindenkit szeretettel hívunk!

Holnap, október 8-án Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepe lesz. Kérjük a kedves hívek, főként az otthonlévők részvételét a reggeli magyar misén.

Szerdán, csütörtökön és pénteken este 18-kor lesznek a misék, szombaton reggel 8-kor. Vasárnap a szokott időben, 9-kor, előtte azonban már 8:20-tól az októberi rózsafüzér közös imádkozására hívjuk a kedves híveket. A tizedek előimádkozására a faliújságon lehet feliratkozni.

Szerdán az ifjúsági énekekkel kísért mise után az egyetemista-korosztály találkozója lesz a Közösségi Házban.

A bérmálkozók következő összejövetelét pénteken 15 órakor tartják a Közösségi Házban.

Megfelelő számú érdeklődő esetén ugyancsak pénteken, 16:30-tól lesz az óvodás-korúak hittanos foglalkozása a Közösségi Házban.

Szombaton a reggeli mise után, délelőtt 9-kor kezdődik az elsőáldozásra jelentkezett gyerekek összejövetele a Közösségi Házban.

Szombaton délután 16-kor kezdődik a Párkapcsolati Műhely a Közösségi Házban.

A jövő vasárnapi családmisére szeretettel hívom a közösség minden családját, minden tagját, s kérem, hogy az elsőáldozásra és bérmálkozásra jelentkezett gyerekek és fiatalok is mindannyian vegyenek részt a ferences templomban tartott délelőtti magyar misén.

Az egyes korosztályok számára tartott rendszeres programokat illetően kérem szépen, hogy időben tervezzék be azokat saját programjukba, álljanak az előkészítő katekézisekhez is felelősségteljesen, ugyanúgy, akik az óvodás-hittant igénylik, igyekezzenek komolyan venni a szervezők munkáját, s kérjük a felnőtteket, hogy saját hozzáállásuk jó példájával segítsék a gyerekeket már kiskortól és a fiatalokat is abban, hogy tudjanak a kötelességeikhez felelősségteljesen viszonyulni. Kérem, ne tanítsák a szülők a gyermekeiket kifogásokat-gyártani!

A mai mise után a Rozália-kápolnában adhatók le a kitöltött jelentkezési lapok az elsőáldozásra. Ugyancsak a Rozália-kápolnában kaphatnak a gyerekek pecsétet a misenaplójukba. Ebben is több segítséget szeretnék a szülőktől kérni. Figyelmeztessék gyermekeiket, hogy a misékre hozzák magukkal a misenaplókat, vagy ha máshol mennek szentmisére, ott kérjenek bele pecsétet vagy aláírást. Köszönöm!

A miseszándékok naptára erre az évre már teljesen betelt mind a ferences mind pedig a virágvölgyi templomban.

Jövő vasárnap „Kávéház” lesz a mise után. Kérjük a segítséget a reggeli előkészületben!