:

Hirdetések (2018.7.1.)

Holnap Sarlós Boldogasszony ünnepe lesz, Szűz Mária látogatására emlékezünk Erzsébetnél. Kedden Szent Tamás apostol, csütörtökön pedig Szent Cirill és Metód ünnepe lesz.

A héten kedden reggel nem lesz szentmise. Keddenként este Hotvátjárfalun van lehetőség magyar misén részt venni, a részletek a faliújságon olvashatók.

Csütörtökön, mivel este koncert lesz a templomban, a ferences testvérek kérésére a magyar szentmise nem este, hanem kivételesen reggel 8-kor kezdődik majd.

Pénteken elsőpéntek lesz, az esti mise előtt már 17 órától fogok gyóntatni.

Szombaton reggel 7:30-tól lesz alkalom közösen imádkozni az Oltáriszentség előtt a rózsafüzért újabb magyar papi hivatásokért. Kérem, hogy minél többen kapcsolódjanak majd be a fatimai szombaton a közös imába!

A balatoni kerékpártúrára holnap délután három órakor indulunk a fiatalokkal és majd csütörtökön este érkezünk vissza Pozsonyba.

Szerdán és csütörtökön Papp Tihamér ferences atya fog itt misézni. Kérem, hogy minél többen vegyenek részt az Esztergomból érkező aranymisés atya által celebrált magyar miséken is, és fogadják a vendég atyát nagy szeretettel és törődéssel!

Kérem, hogy a nyári szünet minden napján imádkozzunk egymásért, a közösség minden tagjáért, a rendezvényekért, táborokért, a testi-lelki felüdülésért egy tized rózsafüzért!

Istentől megáldott vakációs hetet kívánok mindenkinek, minden családnak!