:

Hirdetések (2017.12.10.)

Hétfőn reggel 6-kor roráté mise lesz a ferences templomban, este pedig a Szent Márton Székesegyházban kerül sor ünnepi programra, 17 órakor a szombathelyiek koncertjére, 18 órakor pedig szentmisére kerül sor. A főcelebráns Zvolenský érsek atya lesz, a szentbeszédet Székely János püspök atya fogja mondani. Kérjük, hogy minél többen igyekezzenek részt venni ezen az alkalmon!

Kedden 12:30-kor lesz Duka-Zólyomi Emese testvérünk temetési szertartása a krematóriumban.

Szerdán este a mise után szentignáci-imaestre hívjuk az egyetemistákat a Koronába, pénteken pedig az óvodás-korúakat várják a Koronába délután 16:30-ra. Kérjük, hogy az érintett korosztályok éljenek a számukra előkészített programokkal!

Szombaton délután kerül sor az idei adventi lelkinapra. Délután 15 órakor a Pozsonyi Magyar Intézet épületében Versegi Beáta Mária nővér tart majd előadásokat. Szó lesz a hétköznapok és ünnepek szerepéről, az elfáradásról, a töltekezésről. A program adventi gyertyagyújtással zárul majd. Az előadások alatt a gyerekek a földszinten társasjátékozhatnak, a szünetekben a Koronában agapéra kerül sor, amihez kérjük hozzájárulásukat!

Vasárnap a délelőtt 9 órai misében az idei év jubilánsait fogjuk köszönteni, s közösen imádkozhatunk értük. Kérjük az érintett személyeket és családtagjaikat, hogy itt vegyenek részt a vasárnapi szentmisén. Akik már nem jutnak el a templomba, azokhoz az őket látogató személyek vihetik majd el az emléklapot.

Ugyancsak vasárnap kerülnek kiosztásra a 40 darabból álló betlehemek azon családoknak, akik bekapcsolódnak az adventi „Szállást keres a Szent Család – a pozsonyi családokban is” elnevezésű kezdeményezésbe. Akik gyűjtik rá a pontokat, kérem, szerda estig jelezzék nálam.

A karácsony előtti gyóntatásra majd csak advent harmadik hetében kerül sor, december 20-21-22-én, a szokott délutáni időpontokban.

Mától lehet szentmiséket íratni a 2018-as év első felére.

A mise után kávéház lesz a refektóriumban, ahol naptárak, karácsonyi üdvözlőlapok, adventi könyvek és rózsafüzérek lesznek kaphatók. A matricákat is ott fogjuk osztani a misenaplókba. Ma emlékezünk meg Szent Miklós püspökről...

Adventi pillanatképek IDE kattintva