:

Hirdetések (2017.10.1.)

Köszönet a mai szentmise végén közreműködő vendégeinknek, a Szegedi Ökumenikus Kórus tagjainak az éneklésért.

Köszönöm azok részvételét, akik bekapcsolódtak az idei első közös rózsafüzér imádkozásba. Imádkozzuk e hónapban különösképpen is gyakran a szentolvasót, családban és közösségben is. A faliújságon be lehet iratkozni az októberi vasárnapokon reggel 8:20-kor kezdődő dicsőséges szentolvasó egy-egy tizedének előimádkozásába itt a ferences templomban. Továbbá, a faliújságon feliratkozva lehet csatlakozni a férfiakból és családokból álló rózsafüzér-társulatokba is.

Hétfőn a Szent Őrzőangyalokra, szerdán Assisi Szent Ferencre, csütörtökön pedig Szent Fausztina nővérre emlékezünk. Pénteken elsőpéntek, szombaton Szűz Mária, Rózsafüzér Királynéja, október 8-án pedig Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepe lesz.

Szerdán este a mise után az egyetemisták találkozójára, pénteken 16:30-tól pedig az óvodáskorúak hittanos foglalkozására kerül sor a Korona társalgóban. Szeretettel várják mindkét programra az érintetteket!

Szombaton lesz a hagyományos magyar búcsú Máriavölgyben. Itt, a ferences templomban nem lesz reggel szentmise. Kérjük, minél többen csatlakozzanak a magyar zarándoklathoz, autóbusz járatokkal a Szlovák Nemzeti Felkelés-hídja alól el lehet jutni. A szentmise 10:30-kor fog kezdődni, előtte lelki program és szentgyónási lehetőség lesz.

Jövő vasárnap diákmise lesz, azt követően pedig „kávéház” a refektóriumban.

Szerdától október 25-ig a környékbeli lelkiatyák fognak helyettesíteni. Kérem, fogadják őket szeretettel és megértéssel. Gyónás, betegek ellátása vagy temetés esetén is hozzájuk szíveskedjenek fordulni római tanulmányi tartózkodásaim alatt.

Pénteken, ahogy már jeleztem, Rómában a szentmisét a helyi közösségért fogom bemutatni.

A gyerekek a mai mise után is átvehetik a matricát a misenaplóba. Buzdítjuk a szülőket, hogy minél többen motiválják gyermekeiket a misenapló használatára, s közösen is beszéljenek otthon a misén hallott evangéliumról.

A mai napig van a jelentkezési határidő a következő elsőáldozásra, mise után kérem a sekrestyébe behozni a kitöltött jelentkezési lapokat. Novembertől nyílik majd lehetőség jelentkezni a 2019-re tervezett magyar nyelvű bérmálkozásra. Előre jelzem, hogy akik a jövőben, akár a következő, akár majd a rá következő alkalmakkor bérmálkozni szeretnének, s mégsem látogatják a katolikus hitoktatást az iskolában, még ebben az iskolaévben szíveskedjenek rendezni ezt a hiányosságot, ami egyik alapvető feltétele lesz a bejelentkezés lehetőségének. Kérem a templombajáró kedves szülőket, hogy ezt az információt továbbítsák azok felé is, akikkel nem találkozunk rendszeresen itt a templomban.