:

Hirdetések 2016. február 14-én

A mai gyerekmise után a refektóriumban kávézás is lesz, ahol a gyerekek kikérhetik a hiányzó matricákat a misenaplójukba.

*

A héten hétfőtől péntekig minden szentmise előtt fogok gyóntatni.

*

Szerdán az esti szentmisére szeretettel várjuk a Pozsonyban tanuló egyetemistákat!

*

Buzdítom a kedves híveket, hogy a csütörtök esti szentségimádásra a misét követően készítsék elő imaszándékaikat, amelyekért szeretnék, ha közösen is imádkoznánk!

*

A Szlovák Püspöki Konferencia további szervezetekkel együttműködve február 19-én, pénteken „böjti levesre” hívja azokat, akik nagyböjti péntek lévén szeretnék kifejezni böjti lelkületüket a lemondás és segítségnyújtás szellemében. Lemondva a szokásos ebédről, déltől 14 óráig a pozsonyi Irgalmas Testvérek házában (Szlovák Nemzeti Felkelés tér 11) fogyaszthatják el a „böjti levest”, amiért legalább egy szokásos ebédjük árát ajándékozhatják a kezdeményezés idei jótékony céljára: egy család-támogató központ létrehozására a pozsonyi régióban, ahol állapotos édesanyáknak és szélsőséges gondokkal küzdő családoknak szeretnének szakmai segítséget nyújtani.

Múlt évben a bevételt – 2 148,95 €-t, valamint a 116,20 € értékben összegyűlt ebédjegyeket – a segítségre szoruló többgyermekes családok megsegítésére fordították. Tavalyelőtt, 2014-ben, amikor első alkalommal valósították meg ezt a böjti kezdeményezést, amelyre már akkor több mint kétszázan fogadták el a meghívást, az összegyűlt 1763,25 €-t a Rozsnyói Egyházmegye szükséget szenvedő többgyermekes családjainak támogatására, valamint egy rászorulóknak segítséget nyújtó központ létesítésére fordították Losoncon.

A leves-osztásba a Pozsonyi Főegyházmegye érseke, Mons. Stanislav Zvolenský, valamint segédpüspöke Mons. Haľko József is bekapcsolódik. Szeretettel várnak minden jószándékú embert!

*

Nagyböjt péntekjein idén is 17:30-tól imádkozzuk a keresztutat itt, a ferences templomban. Köszönöm, hogy múlt pénteken a rózsafüzér társulatok, a Jézus Szíve családok és a ferences világi rend tagjai előimádkozták az idei első keresztúti ájtatosságot, felajánlva az idősekért. A következő pénteki keresztutat újabb papi hivatásokért a ministránsok fogják előimádkozni. Kérem, minél többen vegyünk részt a közös keresztút-végzésben!

*

Szombaton, február 20-án folytatódik a teológiai szabadegyetem a szomszédos Aloisianum egyetemen. Itt, a ferences templomban szombaton reggel nem lesz szentmise, helyette fél 9-kor a jezsuita templomban kezdődik magyar nyelvű szentmisével a tanulmányi nap programja. Szeretettel várják a hittani ismereteiket elmélyíteni kívánó felnőtteket, használják ki ezt a lehetőséget anyanyelvükön!

*

Jövő vasárnap délután indulunk a közösségi téli szabadságra, a zubereci sítúrára.

*

Betegellátás és temetés esetén az alábbi számon hívhatnak: +421 911 912 410.

*

Lelki töltekezésben gazdag nagyböjti hetet kívánok!

 

2016. február 14.                                                                           

Tamás atya