:

Hirdetések advent negyedik vasárnapján és a karácsonyi ünnepekre

Szeretném megköszönni a gregorián szkóla közreműködését a mai szentmisén!

*

A mise után a matricákat és a fokozatosan összegyűjtendő betlehem utolsó részeit a Szent Rozália kápolnában vehetik át a gyerekek. Köszönöm minden gyereknek, aki bekapcsolódott a betlehem részeinek összegyűjtésébe és elkészítésébe! Akik szeretnék megáldatni az otthonukban kihelyezendő betlehemet, úgy amiket a gyerekek készítettek, mind amiket vásároltak, elhozhatják magukkal a szerda esti szentmisére, amelynek keretében sor kerül a betlehemek megáldására.

*

Ma délután 15 órai kezdettel a pozsonypüspöki magyar alapiskola tanulóinak betlehemes játékát tekinthetik meg a pozsonypüspöki Vetvár Művelődési Házban, s ugyancsak ma 16:30-tól pedig a Korona társalgóban Méry Margit elevenít fel karácsonyi ünnepkörbe tartozó népszokásokat. Mindkét rendezvényre szeretettel várjuk az érdeklődőket! A Korona társalgóban még ma vásárolhatók lesznek ajándéktárgyak, amik megvételével a nyári gyerektábort támogathatják, illetve még ma lehet odavinni tartósélelmiszert, amit a napokban juttatunk el Teréz anya ligetfalui nővéreihez! Az eddig összegyűjtött adományokért hálás köszönetemet fejezem ki!

*

Holnap, hétfőn reggel 6 órakor lesz az idei utolsó magyar nyelvű roráté szentmise, igyekezzünk minél többen részt venni rajta! A szentmisét követően iskolába indulók számára közös reggelit biztosítunk a mise után.

*

Holnap 16:30-ra várjuk a Korona társalgóba a híveket, ahol Bercz Amália vezetésével együtt imádkozhatják az esti dicséretet és újraolvashatják és átbeszélhetik a mai evangéliumot.

*

Az adventi időszak a végéhez közeledik. Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik bármilyen módom hozzájárultak ahhoz, hogy közösségünk számára tartalmas hetek segítsék az előkészületet Jézus Krisztus születésének megünneplésére! Gondolok itt a gyertyagyújtásokra, gyerekfoglalkozásokra, rorátékra, bibliaórákra, Mikulás ünnepre, összejövetelekre, lelkinapra, koncertre és a többi közös programra. A szervezést, részvételt, imát egyaránt a Jóisten jutalmazza gazdagon!

*

A miserend a következő napokra:
dec.21. – hétfő – 6:00
dec.22. – kedd – 8:00 (előtte gyónási lehetőség)
dec.23 – szerda – 18:00 (előtte gyónási lehetőség)
dec.24. – csütörtök – Szenteste – 22:00
dec.25. – péntek – Jézus Krisztus születése – 9:00 * (jászoláldás)
dec.26. – szombat – Szent István diakónus, vértanú – 9:00
dec.27. – vasárnap – Szent Család vasárnapja – 9:00 *
(családok megáldása)
dec.28. – hétfő – 8:00
dec.29. – kedd – 8:00
dec. 30. – szerda – 18:00
dec. 31. – csütörtök – 17:00 (évvégi hálaadás, utána jókívánságok a refektóriumban)
jan.1. – péntek – Szűz Mária, Isten Anyja – 9:00*
/* = parancsolt ünnep/

*

Január 1. a hónap elsőpéntekje. Január 2-án, elsőszombaton a reggeli mise előtt 7:30-tól új papi hivatásokért imádkozzuk a rózsafüzért a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Január 3-án, elsővasárnap a mise végén szentségi áldás lesz.

*

Betegellátás és temetés esetén az alábbi számon hívhatnak: +421 911 912 410.

*

Áldott vasárnapot, további jó lelki készülődést és szeretetben gazdag ünnepnapokat kívánok közösségünk minden tagjának, családjának, honlapunk látogatóinak!

2015. december 20.                                            

                                                                           Tamás atya