:

Hirdetések advent harmadik vasárnapján

A mai gyerekmise után a matricák és a fokozatosan összegyűjtendő betlehem következő részei a Szent Rozália kápolnában vehetők át. Továbbá, kérem a gyerekeket, hogy ott adják le a megoldott feladatokat és rajzokat is, valamint átvehetik az újabb feladatokat.

*

 Mindenkit szeretettel várunk a refektóriumba a szokásos „kávéház”-ra!

*

Holnap, hétfőn reggel 6 órakor lesz a roráté szentmise. A szentmisét követően iskolába indulók számára közös reggelit biztosítunk a mise után.

*

Hétfőn 14 és 16:30 között, kedden és szerdán pedig 14 és 17:30 között a Korona társalgóban tartósélelmiszer-gyűjtést szervezünk. Az idei karácsony alkalmával is szeretnénk Teréz anya Ligetfalun működő nővéreit megajándékozni az élelmiszercsomaggal, akik a hajléktanokról gondoskodnak.

*

Holnap 16:30-ra várjuk a Korona társalgóba a híveket, ahol Kirschhofer Bernadette vezetésével együtt imádkozhatják az esti dicséretet és újraolvashatják és átbeszélhetik a mai evangéliumot.

*

A héten szerdán, csütörtökön és pénteken délután 16 és 18 óra között lesz a karácsony előtti magyar nyelvű gyóntatás itt, a ferenceseknél, a refektóriumban. Szombaton pedig Pozsonypüspökin lesz szentgyónási lehetőség délelőtt 9 és 12 óra között. A Duna utcai magyar iskolában csütörtökön 14 órától fogok gyóntatni. Akik még nem jelentették be idős, beteg hozzátartozóikat a karácsony előtti gyóntatásra, áldoztatásra otthonaikban, kérem, minél hamarabb jelezzék azt.

*

Pénteken az esti mise után, 19 órára a Korona társalgóba hívom a fiatalokat, köztük aszeptemberben bérmálkozottakat egy közös adventi találkozóra.

*

Továbbá, főként a gyermekes családokat szombaton 16:30-ra az idei utolsó adventi gyertyagyújtásra hívjuk a Korona társalgóba, ahol egész héten saját kezűleg készített ajándéktárgyak vásárolhatóak. Az ajándéktárgyak megvásárlásával a nyári gyerektábor támogatásához járulhatnak hozzá.

*

Jövő vasárnap advent negyedik vasárnapja lesz, szentmisénken gregorián énekek hangzanak majd el.

*

Ugyanezen a napon, tehát december 20-án délután 15 órai kezdettel a pozsonypüspöki magyar alapiskola tanulóinak betlehemes játékát tekinthetjük meg a pozsonypüspöki Vetvár Művelődési Házban, 16:30-tól pedig a Korona társalgóban Méry Margit elevenít fel karácsonyi ünnepkörbe tartozó népszokásokat.

*

A tegnapi lelkinap keretében Haľko József püspök atya megáldotta az Isteni irgalmasság vándorképét, amelyet mától minden héten más személy, család, közösség fogadhat otthonába. Az Irgalmasság szentévében a vasárnapi szentmisék kezdése előtt 10 perccel az Isteni irgalmasság rózsafüzérét imádkozzuk. Az előimádkozó csoportok szétírása a faliújságon tekinthető meg. Ma a székesegyházban és itt, a ferences templomban is megnyitásra kerül a szentkapu.

*

Betegellátás és temetés esetén az alábbi számon hívhatnak: +421 911 912 410.

*

Áldott vasárnapot, lelki örömökben gazdag adventi időszakot kívánok!

2015. december 13.                                           Tamás atya