:

Hirdetések Húsvét harmadik vasárnapján

Szerdán ismét egyetemista estet tartunk. Az este 18 órakor kezdődő ifjúsági mise után, amelyben folytatódik az Apostoli hitvallásról szóló katekézis-sorozat, találkozóra kerül sor Ft. Bozay Krisztián atyával, s a Szentföldről, mint az életté vált evangéliumról fogunk beszélgetni. Kérem az ifjúság aktív bekapcsolódását a szentmisén a ministrálásba, zenélésbe, éneklésbe, valamint a minél nagyobb számú részvételt a beszélgetésen is.

*

Buzdítani szeretném a kedves híveket, hogy a rendszeres csütörtöki szentségimádásra készítsék elő imaszándékaikat, nem szükséges az egész fohászt megfogalmazni, elég felírni a szándékot, hogy kiért, milyen szándékra szeretnék a közös imát kérni. Bízzunk a közösségi ima nagy erejében!

*

Pénteken szentmise előtt az elsőáldozásra készülőkkel, a szentmise után pedig a leendő bérmálkozókkal szeretnék találkozni.

*

A szombat reggeli szentmisében, Szent Márk evangélista ünnepén búzaszentelésre kerül sor templomunkban.

*

Szintén szombaton, április 25-én kateketikai nap lesz a Miletič utcai szalézi templomban és rendházban nem csak hitoktatók. A program 9 órakor szentmisével kezdődik, majd ThDr. Roska Péter előadásait hallgathatják meg.

*

Vasárnap, április 26-án Jó Pásztor vasárnapján nyílt napra kerül sor a helyi papi szemináriumban. A program 9 órakor szentmisével kezdődik a Szent Márton Székesegyházban, majd pedig lehetőség nyílik megtekinteni a szemináriumot, bepillantást nyerve a növendékpapság életébe. Délután 16 órakor a székesegyházban közös zsolozsma-imádkozással zárul a nyílt nap.

*

Mivel jövő héten a hónap negyedik vasárnapja lesz, a szentmise után megtartjuk a szokásos „kávéház”-at.

*

Majd pedig kb. háromnegyed 11 órai kezdéssel a kolostor alagsorának színtermében bemutatásra kerül „Az assisi zsoldos” c. színdarab közösségünk tagjainak előadásában. Az Erdős Renée műve alapján előkészített színdarab főként a helyi Ferences Világi Rend tagjainak szervezésében valósul meg. Mivel az alagsori teremben eléggé hűvös van, kérjük, öltözzenek melegen. Az előadás megtekintése ingyenes, tetszőleges adományt a szervezők által kihelyezett kosárban lehet majd hagyni a színdarabbal járó kiadásaik fedezésére.

*

Köszönöm azoknak, akik feliratkoztak a Ferenc pápának ajándékozandó Biblia másolására. A feliratkozottak létszáma szerint lett megfelelő mennyiségű másolandó rész lefoglalva. A másolásra itt a ferenceseknél kerül majd sor, mégpedig a következő két szombaton, illetve majd május első vasárnapján, ha szükséges lesz. A faliújságra kifüggesztett időpontokba lehet feliratkozni, ki mikor tud jönni. Köszönjük szépen az együttműködést!

*

Bár még egy távolabbi időpontú programról van szó, a tervezés végett szeretném jelezni, hogy május 16-án, szombaton autóbuszt indítunk Pozsonyból a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra. Az egész napos rendezvényen szeretném, ha minden leendő bérmálkozó, valamint a péntekenként találkozó ifjúsági közösség tagjai részt vennének, illetve, ha az idei elsőáldozók is eljönnének szüleikkel, testvéreikkel együtt. A kisebbek számára természetesen külön programot biztosítanak a szervezők „Gyerekmaros” elnevezéssel.

*

Betegellátás és temetés esetén kérem, a következő számon hívjanak: +421 911 912 410.

*

Közösségünk minden tagjának áldott, békés vasárnapot és szép hetet kívánok!

 

2015. április 19.                                                     Tamás atya