:

Hirdetések advent 1. vasárnapján

A mai vasárnappal új egyházi évet kezdünk. Az adventi időszakban Jézus Krisztus születésére készülünk. Mától egészen 2016. február 2-ig tart a Ferenc pápa kezdeményezte Istennek szentelt életű személyek éve.

*

Köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik a Quo Vadis Házban tegnap megszervezett advent-kezdő gyermek és ifjúsági délelőttön részt vettek, illetve segítettek annak megvalósításában.

*

Ma délután 16 órakor a pozsonypüspöki plébániatemplomban a galántai Kodály Zoltán Daloskör adventi hangversenye lesz, 18:30-tól pedig a Szent Márton Székesegyházban „Hegedű és költészet” címmel rendeznek adventi koncertet. Mindkét rendezvény ingyenes.

*

Holnap, hétfőn adventi hajnali mise lesz templomunkban 6 órától. A templom 5:30-tól lesz nyitva, a hétköznapi misék előtt szokásos imák az adventi roráté misék előtt elmaradnak. A kedves hívek hozhatnak gyertyákat magukkal. A mise után iskolába induló gyermekek és fiatalok számára közös reggelit biztosítunk.

*

Szerdán, december 3-án este 19:30-tól szlovák-magyar adventi ifjúsági szentmise lesz templomunkban. A 18 órai magyar mise is meg lesz tartva.

*

Ugyancsak szerdán este, 20 órakor a Szent Márton Székesegyházban Zvolenský érsek atya tartja a Lectio divina-sorozat következő részét.

*

Pénteken este 17:15-re várjuk a gyermekfoglalkozásra az óvodás és alapiskolás gyermekeket. Advent péntekjein a soron következő vasárnapok evangéliumaira hangolódhatnak a gyerekek, valamint a vasárnapi szentmisék előtti gyertyagyújtásra.

*

Szerdán az itt tanuló egyetemistákat várjuk az esti misére és az azt követő találkozóra, pénteken 19 órára pedig a középiskolás és tőlük idősebb korú pozsonyiakat hívjuk a rendszeres ifjúsági találkozóra.

*

Szombaton, december 6-án adventi lelki napra hívom közösségünk tagjait. Vendégünk Ft. Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános lesz, a tervezett program pedig a következő:

8:00            Szentmise a ferences templomban, karitatív élelmiszer-gyűjtés

9:00            Gyülekező a Quo Vadis Házban

9:30            Előadás

10:05          Adventi ima/ének/vers-csokor

10:15          Szünet

10:30          Előadás

11:05          Adventi ima/ének/vers-csokor

11:15          Szünet

11:30          Az örvendetes rózsafüzér közös imádkozása, Úrangyala-imádkozás

12:00          Ebédszünet (elemózsiát mindenki saját maga számára hozhat)

12:30          Szentségimádás, közben szentgyónási lehetőség

13:15          Szentségi áldás

13:30          Befejezés

*

Az adventi lelki nap keretében karitatív tartósélelmiszer-gyűjtést is tartunk. Tartósélelmiszer, karácsonyi élelmiszer hozható ide a templomba, a reggel 8 órakor kezdődő szentmisére. S majd a következő napokban az önkéntesek, köztük a fiatalok segítségével fogjuk szétosztani az összeállított csomagokat. Adományaikat és segítőkészségüket köszönjük!

*

A jövő vasárnapi szentmisét is a gyertyagyújtás szertartásával fogjuk kezdeni, a gyermekek közreműködésével, valamint a szentmise végén Szent Miklós püspökre fogunk emlékezni. Kérjük, hogy a gyermekeket szoktassák templomunkban az első padokba. Javaslat a gyertyagyújtás szertartására otthon/családban honlapunkon található.

*

Ne felejtsünk el imádkozni a bérmálkozásra készülő fiatalokért, különösen azért a személyért, akinek nevét kihúzták.

*

A sekrestyében több mint egy órányi adventi és karácsonyi énekeket, verseket tartalmazó CD kapható a szentmisék után.

*

A Szlovák Püspöki Konferencia kezdeményezéseként idén a mai naptól kezdődően Szent II. János Pál gondolatai segíthetnek jól felkészülni karácsonyra és átélni azt. Az idézetek magyar nyelven is megtalálhatóak a kezdeményezés hivatalos honlapján (advent.kbs.sk), valamint közösségünk információs weboldalán is elolvashatják azokat a Hírek menüpontra kattintva.

*

Betegellátás és temetésesetén kérem, az alábbi számon hívjanak: +421 911 912 410.

*

Áldott adventi vasárnapot, tartalmas Krisztus-várást kívánok!

 

2014. november 30.                                                                                Tamás atya