:

Tisztelt Látogató!



Virtuális oldalunk segítségével a személyes találkozásokat szeretnénk segíteni.  A magyar nyelvű római katolikus szentmisék helyszíneinek és időpontjainak közzétételével minden Pozsonyban élő, Pozsonyban tartózkodó, Pozsonyba látogató jóakaratú embernek lehetővé kívánjuk tenni, hogy a legszentebb áldozat ünneplésébe vasárnaponként és hétköznaponként bekapcsolódhasson.
A fővárosi magyar katolikusok, az itt tanuló magyar egyetemisták és az itt dolgozó magyar hívek számára honlapunkon keresztül is szeretnénk röviden bemutatni a helyi lelkiségi mozgalmak, imacsoportok, ifjúsági csoportok működését, hogy lelki igényeiknek megfelelően élhessenek a közösségen belüli kisebb csoportokhoz való csatlakozás lehetőségével is.
A gyermek és ifjúsági programok ajánlásával arra törekszünk, hogy közösségünk nagy családjának élete minél több gyermek és fiatal aktív jelenléte által életerős, lelkesedéssel teli közösség lehessen, amelyben megőrződnek a keresztény értékek, tovább terjed a hiteles hit szerinti életmód, fontosnak számít a család szerepe.
Honlapunkon tájékoztatást kívánunk adni különféle rendezvényekről, hogy a helyiek és ide látogatók könnyebben értesülhessek a számukra érdekesnek vagy hasznosnak kínálkozó lehetőségekről, eseményekről.
Nem utolsó sorban a főváros kórházaiba került magyar betegek szentségekkel történő ellátását is szeretnénk jobban biztosítani a honlapon megtalálható elérhetőségeknek köszönhetően.
Honlapunk anyagát fokozatosan bővítjük. Javaslataikat és közreműködésüket szívesen fogadjuk. Köszönet illeti Nagy Attilát a honlap technikai elkészítéséért, Pálinkás Zoltánt a praktikus tanácsokért, valamint Staudt Mihályt és Vician Andrást a rendelkezésünkre bocsátott fényképekért.
Segítsen hozzá ez a honlap a pozsonyi magyar közösség minden tagja, valamint a Pozsonyba látogató vendégek esetében is a személyes találkozások által megtapasztalni és megtapasztaltatni a keresztény közösség segítő és boldogító erejét!

Molnár Tamás,
a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora
2014. október 8-án, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepén