:

Katekézis-sorozat az erényekről (6. rész - 2017.5.3.)

A sarkalatos erényekről

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld – ismétlődik a gondolat Mécs László papköltő sokat idézett versében. Sokszor életünk keménységébe sem árt valami olyasmit oltani, ami által szebbé válik a világunk. Ha viselkedésünkbe erényeket oltunk, megszépíthetjük a magunk és környezetünk életét. Például azoknak a fontos emberi erényeknek a segítségével, amelyek köré a többi erény csoportosul: a négy sarkalatos erényről van, amelyeket kardinális erényeknek is hívunk, s amelyekről külön-külön sorozatunk következő részeiben olvashatunk majd.

Honnan ered az elnevezésük? Sarkponti szerepük miatt a latin cardo szóból, ami ajtópántot, sarkot jelent, azt, amin az ajtó fordul. Innen származik tehát a kardinális jelző. Ezek az erények, mintha a többi erényt is tartanák, vagyis megalapozzák számunkra a további erények gyakorlását is. A sarkalatos erények a következők: okosság, igazságosság, erősség és mértékletesség. Felsorolásukkal már az ókori filozófusok műveiben is találkozunk, a Szentírás pedig a következőképpen ír róluk: „És ha valaki az igazságot kedveli, fáradozásának gyümölcsei az erények: józanságot tanít ugyanis és okosságot, igazságosságot és erősséget“ (Bölcs 8,7).

A Katekizmus segítségével a szóban forgó erények az alábbi meghatározásokkal mutathatók be: „Az okosság teszi készségessé a gyakorlati értelmet, hogy igaz javunkat minden körülmények között fölismerjük és az eléréséhez szükséges helyes eszközöket megválasszuk. Az igazságosság állhatatos és erős akarat arra, hogy Istennek és a felebarátnak megadjuk azt, amivel nekik tartozunk. A lelki erősség szilárdságot ad a nehézségek közepette és állhatatosságot a jóhoz vezető úton. A mértékletesség szabályozza az érzéki gyönyörűségek vonzását, és a teremtett dolgok használatában kiegyensúlyozottságot biztosít.“ (KEK 1835-1838)

Szabad gyakorlásuk által erényes, ill. erényesebb emberekké válunk. Magunk is átélhettük már, ha olyan személlyel állunk szemben, aki a felsorolt erények szellemében igyekszik élni életét, úgymond jóságának sugárzásával is megszólít minket. Mert a sarkalatos erények további jóra sarkallják az embert, különféle egyéb erények gyakorlása által szépítik a földet, mint a vadócba oltott rózsák. Az ilyen személyek közelében talán arra is ösztönözve érezzük magunkat, hogy mi magunk is hasonló jót sugárzó emberekké váljunk. Szeretnénk, ha erényes emberként mi is megtapasztaltatóivá válhatnánk a belsőjóságnak mindazok számára, akikkel az Isteni Gondviselés hosszabb-rövidebb időre összekapcsolja életutunkat.

Igyekvésünk elmélyítéséhez buzduljunk mások példáján. Vegyük észre életükben a jót. A kevésbé látványosat is. Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg c. világhírű művében közli az alábbi párbeszédet: „- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. / - Nem találják meg – mondtam. / - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák... / - Minden bizonnyal – feleltem. / - Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.“ Lássuk meg szívünkkel mások jóságának rózsáit, és oltsunk minél több rózsát mi magunk is, hogy szebb legyen a föld, s hogy ha csak egy kis lépéssel is, de kerüljünk mindig közelebb az abszolút Széphez, az Istenhez.

A sarkalatos erények érdekes ábrázolásaival találkozunk a művészetben. Az okosság allegóriája a három arc, mely az emlékezettel, az értelemmel és az előrelátással uralja a teljes időt, a múltat, a jelent és a jövőt. Az igazságosságot leggyakrabban koronás nőalakkal ábrázolják, melynek egyik attribútumaa mérleg, melynek tányérjai üresek és egyensúlyban vannak, ami a jog és jogtalanság közötti határ keresését jelzi. Másik jellemzője a kard, ami az igazságosság büntető jellegére utal.De előfordul a bekötött szem is, amely a pártatlanság jele lett. A lelki erősség előforduló ábrázolása egy nőalak oszlop attribútummal, míg a mértékletesség jelképe egy korsó, amit egy nőalak tart a kezében.

Az okosságról

Az okosság – latinul prudentia – az a sarkalatos erény, mely képessé teszi az emberi értelmet arra, hogy a konkrét esetekben a lehetséges cselekvések közül ki tudja választani a célra vezető helyes cselekvést. Értelmi erény, mégpedig az értelem jó készsége az emberi cselekvés irányítására. Alapvetően függ az ember lelkiismeretének állapotától. A bölcsességtől a konkrétság különbözteti meg. Vele ellentétes vícium az oktalanság, vagy esztelenség.

Aquinói Szent Tamás úgy határozza meg az okosság erényét, követve Arisztotelész tanítását, mint a „megtehető dolgok helyes szabályát”. Továbbá „az erények kocsisának“ is nevezzük, mivel szabályt és mértéket szabva irányítja a többi erényt. Az okosság vezérli közvetlenül a lelkiismeret ítéletét. Az okos ember ezt az ítéletet követve dönti el és rendezi el magatartását. Ennek az erénynek köszönhetően tudjuk tévedés nélkül alkalmazni az erkölcsi alapelveket konkrét esetekben, és győzzük le a teendő jó és a kerülendő rossz körüli kétségeket – tanítja számunkra a Katolikus Egyház Katekizmusa (vö. 1806. pont).

A Szentírásban főként a bölcsességi könyvekben olvasunk róla: „Az együgyű minden beszédnek hitelt ad, az okos azonban vigyáz lépésére“ – olvassuk a Példabeszédek könyvében (14, 15). Ugyanez a sugalmazott könyv tanítja, hogy „aki szívében bölcs, azt okosnak hívják“ (16, 21a). Tovább lapozva, a szóban forgó sarkalatos erényt gyakorló emberről szól az idézet, miszerint „az okosnak többet használ egyetlen intő szó, mint akár száz ütés a balgára mérve“ (17, 10), illetve, hogy az eszes ember szeme előtt a bölcsesség lebeg, míg a balga szeme elkalandozik a föld határáig (vö. 17, 24).

Hasonlóképpen, újszövetségi példabeszédek segítségével is közelebb juthatunk az okosság erényének megismeréséhez, valamint követéséhez. Szent Máté evangéliumában a tíz szűzről szóló történet (25, 1-13) rámutat az öt balga és az öt okos szűz viselkedésére, akik lámpásukat fogva a vőlegény elébe igyekeztek. Ám csupán az okosak vittek magukkal lámpásukkal együtt olajat is korsójukban. A hosszas várakozást követően, amikor már a vőlegény tényleg érkezőben volt, csupán az okosak voltak képesek tartalékaiknak köszönhetően égő lámpással eléje menni. S így csak ők jutottak be a vőlegénnyel a menyegzőre. Okosan terveztek, készültek, döntöttek, viselkedtek. Okosságuk eredményes volt a konkrét cél elérésében.

„Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik?“ – merül fel a kérdés az evangéliumban. Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja. Az ilyen szolgát jutalomból egész vagyona fölé rendeli. De ha a szolga hitvány, s magában azt gondolja, hogy gazdája késni fog, s ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel, amikor ura olyankor jön meg, amikor nem várja, bizony kegyetlen sorsban lesz része (vö. Mt 24, 45-51). Egy helyzet helytelen megoldása sokszor egy lehetőség eltékozlását jelenti. A helyes cselekvés megválasztása azonban – mégpedig okosságból – hosszú távon úgymond mindig kifizetődő. A jó lelkiismerettől vezérelt okos lépés előbbre visz.

Szintén jól ismert a példabeszéd, mely a sziklára építő okos, valamint a homokra építő balga emberről szól. Míg a szakadó zápor és süvöltő szél megpróbáltatását az okos sziklára épített háza rendületlenül állja, a balga homokra alapozott műve romhalmazzá válik (vö. Mt 7, 24-27). Az okos alapozás nem csupán a házépítésnél fontos. Életünkben is, a kapcsolatokban, döntésekben, hitéletben, elvekhez való ragaszkodásban. Keresztényként legfontosabb szikla-alapunknak magát Krisztust kell tartanunk. Nem csak elméletileg. A gyakorlatban is. Konkrét helyzeteink okos helytállásaiban. A két építőről szóló gyerekdal sorai szerint: Az okos sziklára épített / és a ház erősen állt. / És jött az eső és fújta a szél / és a ház erősen állt. / Te is építsd életed Jézusra / és a ház erősen áll. / És jöhet az eső és fújhat a szél / és a ház erősen áll...

Okosan választani – feladat, amit egy életen át tanulunk, leginkább e választás gyakorlásával. Helyes ítélőképességet kívánó választásról van szó, amely segítségével tudatosan haladunk célunk felé. A különbségtétel képességét is jelenti, mégpedig életünk konkrét dolgainak mérlegelésekor: mi az, ami közelebb visz Istenhez, s mi az, ami tőle eltávolít. Mindezt az okosság segítségével, amisegít a konkrét jó megtételében, a céltudatos előrehaladásban, az elsődleges és legfontosabb haladásunkban is: életünk zarándokútján az Isten felé.

Egy az okosság: Isten gyermeke vagyok-e? Tudatos választással, gyermeki bizalommal törődöm-e azzal, hogy röpke életem minősége mindig kedvesebb legyen Isten szemében? Valami ilyen kérdéseket ébreszt bennünk Sík Sándor Cinege c. verse: Kertünk bokrán cinege, cinege./ Szobámba behallik éneke. / Asztalom mellett olvasok,  / Asztalomon könyvek, hírlapok. / Értelek, pajtás, cinege, cinege! / Azt fütyörészed: „Minek-e? Minek-e? / Tisztes a munkád, szereted, szereted, / Az ágyad fejénél feszület, feszület, / Nem elég ennyi? Mire több? Mire több? / A többire hékám fütyülök, fütyülök!“ / Igazad van, pajtás, cinege, cinege, / Egy fütty az ember élete. / Egy pici fütty az életem, / Elég az gondnak, hogy szép legyen! / Elég az gondnak, hogy jó legyek. / Mindenkinek, amíg lehetek. / Mire nekem bánnom, - igaz-e! - / Bolond-e más vagy gonosz-e? / Ember öröme, panasza / Úgyis az Úristen igaza. / Feneketlen a világ feneke, / Igaz-e, pajtás, cinege, cinege!/ Egy az igazság, kicsikém, / Egy az okosság, tudom én, tudom én: / Vagyok-e Isten gyereke, / Mint te kicsi testvér, cinege, cinege.

Okos választás mindent megtenni azért, hogy az istengyermekség öröme töltse el életünket. Pascal szerint háromféle ember él a világban, mégpedig az olyan ember, aki Istent szolgálja – gondolatmenete szerint ez az ember okos és boldog. Aztán van olyan ember, aki keresi Istent, mert még nem találta meg – ez az ember okos, de még nem boldog. S a harmadik csoportba az olyan embert sorolja, aki anélkül él, hogy keresné Istent – ez az ember ostoba és egyben boldogtalan is. Ki ne szeretne közülünk boldog lenni?! Akkor hát válasszunk okosan! Mert ahogy Kempis Tamás írja egyik művében: az ember, ha nem keresi az Istent, sokkal nagyobb kárt okoz magának, mint összes ellensége okozhat neki.

Az okosság képessé tesz a dolgokat Isten fényében látnunk. Így tudunk a konkrét helyzetben jól dönteni, jó eszközt választani célunk eléréséhez. Ez az erény Isten világossága értelmünk számára. S hogy milyen fontos az életben éppen ez a világosság, nagyon szépen rámutat az emeritus pápa, XVI. Benedek abban a rövid beszédében, amit 2010 májusában tett portugáliai látogatása alkalmával mondott Lisszabonban, a nunciatúra előtt este összegyűlt fiataloknak: „Köszönöm örömteli tanúságtételeteket, amelyet az örökké ifjú Krisztusnak ajánlotok, és szereteteteket, melyet most a késő estében az Ő szegény Helyettese iránt kinyilvánítotok. (...) Igen nagy öröm számomra, hogy csatlakozhatom a fatimai zarándokok sokaságához Jácinta és Ferenc boldoggá avatásának tizedik évfordulóján. Ők a Szűzanya segítségével megtanulták látni Isten világosságát a szívük mélyén, és imádni Istent az életükben. A Szűzanya nyerje el számotokra ugyanezt a kegyelmet és oltalmazzon titeket!“ Tanuljunk mi is okosan: Égi Édesanyánk segítségével lássuk meg Isten világosságát szívünkben, s ebben a fényben szemléljük minden dolgunkat.

Vezess engem, édes Fényesség mindig előbbre, át a sötétségen. Fekete az éjszaka, messze van a ház: Te vezess engem mindig előbbre! Irányítsd lépteimet! – ily módon fohászkodott ehhez a Világossághoz Boldog John Henry Newman bíboros. Okos dolog nekünk is az Istenre-hagyatkozás biztonságában keresni konkrét dolgaink megoldását, s így haladni lépésről-lépésre mindig közelebb Hozzá.

Folyt.köv.
© Molnár Tamás
Kép: internet