:

Nagyböjti készülődésünk

Március 24-én volt 720 éve annak, hogy felszentelték a pozsonyi ferences templomot, amely napjainkban is a Pozsonyban élő magyar katolikusok lelki életének fontos központja, hiszen Pozsony belvárosában ebben a templomban vannak mindennap magyar nyelvű szentmisék. E jelentős évfordulón 18 órai kezdettel Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek jelenlegi lelkipásztora celebrált magyar nyelvű szentmisét, majd pedig a Pozsonyi Főegyházmegye főpásztora, Stanislav Zvolenský érsek atya mutatta be a szlovák nyelvű ünnepi misét.

A szóban forgó péntek esti magyar mise előtt nagyböjt lévén a keresztúti ájtatosság imádkozására került sor, ez alkalommal az ifjúság előimádkozásával. A fiatalok számára az esti mise után imaösszejövetelt tartottak a helyi magyar katolikus közösség által működtetett Korona társalgóban, amit a Magyarországról érkezett Jézus Szíve Társaság három tagja moderált: Krajcsík Gabriella, Mézinger Gabriella és Trepszker Erika SJC testvérek. Ez alkalommal a Szent Ignác-i szemlélődés gyakorlatába kóstolhattak bele a jelenlévők, vagyis a szemlélődésbe egy szentírási történet segítségével.

Szombaton, március 25-én, kilenc hónappal Jézus Krisztus születésének ünnepe előtt, vagyis az angyali üdvözletre emlékezve, Urunk születésének hírüladását, Gyümölcsoltó Boldogasszonyt ünnepelve, amely egyben a pozsonyi ferences templom búcsúja is, a helyi magyar katolikus közösségben lelkinapra került sor. Reggel fél 8-kor az örvendetes rózsafüzér imádkozásával kezdődött a lelki program, majd pedig 8 órakor került bemutatásra az ünnepi szentmise a ferences templomban. Ezt követően a Pozsonyi Magyar Intézet Védcölöp-úti épületében folytatódott a program Simon Ferenc atya, bécsi magyar főlelkész előadásaival.

* * *

Az idei évben is igyekeztünk alaposan felkészülni Húsvét méltó ünneplésére. Szem előtt tartottuk, hogyhűségünk és szeretetünk egyik kifejezője lehet az elköteleződés valami rendszeresmellett. Ez is rendre nevel, olykor áldozatvállalást is jelent, aminek külön értéke van. Buzdítást kaptunk arra, hogy az idei nagyböjti munkanapokat valami többlettel töltsük meg: Hétfők – böjtölés, önkéntes lemondás valamiről, felajánlva a bűnösök megtéréséért. Keddek – a fájdalmas rózsafüzér elimádkozása a pozsonyi magyar katolikus közösségért. Szerdák – katekézis az erényekről az esti szentmise keretében a ferences templomban 18 órától. Csütörtökök – szentségimádás és szentségi áldás a 18 órai magyar nyelvű szentmise végén a ferenceseknél.Péntekek – a keresztúti ájtatosság imádkozása a ferences templomban 17:30 órai kezdettel. A hétvégékre saját magunknak kellett választani valamilyen rendszeres programot (pl. Szentírás olvasása, beteg vagy idős személy meglátogatása, ima az elhunytak sírjánál, vallásos foglalkozás gyermekeivel vagy unokáival, önkéntes szolgálat Teréz anya nővéreinél Pozsonyligetfalun,…).

Idén is minden pénteken más és más csoport, korosztály imádkozta elő a keresztút állomásait, hogy így minél többen aktívan bekapcsolódhassanak a közös imába. Az imacsoportok és lelkiségi csoportok tagjai mellett volt hét, amikor a fiúk és férfiak, más alkalommal pedig a hölgyek és lányok voltak az előimádkozók. A papi hivatásokért végzett keresztút állomásainak szövegét a ministránsok olvasták fel. A fiatalok keresztútja mellett a családok keresztútja is immár hagyományosan bekerült nagyböjt programjába, örömmel tudatosítva, hogy évről évre több család kapcsolódik be e szép és hasznos lehetőségbe.

Egyéb programok a nagyböjt folyamán: márc.4. Fatimai szombat • márc.17. Párkapcsolati Műhely • márc.18. Szabadegyetem • márc.24. Ifjúsági imaest • márc.25. Lelkinap • ápr.1. Fatimai szombat • ápr.5-6-7. Húsvét előtti gyóntatás a ferenceseknél • ápr.8. Húsvét előtti gyóntatás Pozsonypüspökin • ápr.14. Nagypénteki keresztút Máriavölgyben a Kálvárián

Varga Anita felvételei