:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe Pozsonyban

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Az elesettek őrangyala

A főváros és a környező települések magyar hívei idén rendkívül nagy számban gyűltek össze november 19-én, az irgalmasság szentéve lezárásának előestéjén az Árpád-házi Szent Erzsébet nevére szentelt pozsonyi Kék templomban, hogy egyik legkedvesebb szentünkre, a könyörületesség és a szolgáló szeretet példaképére emlékezzenek. Az ünnepi szentmisét Szent Erzsébet tiszteletére Bodó Zoltán mosonmagyaróvári plébános mutatta be oltártestvéreivel, Vadkerti József pozsonypüspöki plébánossal és Molnár Tamással, a pozsonyi magyar katolikusok lelkipásztorával együtt.

Már a szentmisében felolvasott evangéliumi szakasz – „Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva... Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6, 27-38) – hallgatása is tökéletes ráhangolódás volt a Szent Erzsébet életéről való elmélkedésre, aki kortársa, Assisi Szent Ferenc nyomdokain haladva, hősi fokon élte az Úr éppen elhangzott intelmeit. Ez bizony a világ szemében akkor sem, ma pedig különösen nem tűnik „normálisnak”, kezdte ezzel a meghökkentő megállapítással beszédét Bodó Zoltán atya. És az sem, folytatta, hogy Erzsébet királyi szülei, apja, II. Endre és anyja, Gertrudis, pici lányukat messze földön idegen családra bízták. A világegyházban Erzsébetet nem Árpád-háziként, hanem türingiaiként tisztelik, nem véletlenül. Az akkori szokások szerint már négyéves korában eljegyezték Türingia őrgrófja, Hermann és felesége, Zsófia Hermann nevű fiával. Azokban az időkben a királyi családok leányai „zálogként” kerültek idegen földre, politikai tervek vagy célok érdekében. Az ő életük mintegy „pecsét” volt a szerződésen. Ma ezt érthető módon sokan fejcsóválva rosszallják, viszont semmi kivetnivalót sem találnak a magzat- és csecsemőgyilkosságban, a béranyaságban, a nemek választhatóságában stb. – mutatott rá Zoltán atya, majd további részleteket ismertetett Erzsébet életéből: 1211-ben Pesten tartották az eljegyzést, majd a pozsonyi várban háromnapos ünnepség következett. Források szerint innen indították útnak a négyéves Erzsébetet Wartburg várába, fényes magyar lovagi kísérettel, tizenhárom udvarhölggyel, két pappal és szekerekre rakott gazdag hozománnyal. A kislány azonban nem lelte örömét a fényűző életmódban, rangban hozzá illő játszótársai helyett inkább a személyzet gyermekeinek társaságát választotta. A lovaglásnál már csak imádkozni szeretett jobban. Különc szokásaival és viselkedésével nem is tett nagy népszerűségre szert az őrgrófi udvarban: egyes források szerint Hermann és Zsófia azt fontolgatták, hogy visszaküldik szüleihez a nevelhetetlen lányt. „Ma vajon hány szülő akad, aki örülne, ha gyermeke szétosztogatná a család kenyerét, vagy fogyatékos, szegény sorsú gyerekkel barátkozna?” – szembesítette hallgatóságát ismét a valósággal a szónok.

Az ifjú Hermann meghalt, és öccse, Lajos, gyermekkori játszótársa vette feleségül Erzsébetet: az őrgróf húsz, kis felesége tizennégy éves ekkor. Zoltán atya ebben a vonatkozásban is párhuzamot vont a régmúlt és a mai gyakorlat között: amíg Erzsébet és Lajos egymástól elbűvölve, de visszafogottan készültek a házasságra, addig ma a házasság előtti önmegtartóztatást megmosolyogják, kuriózumnak tartják, sőt hátterében nemegyszer ügyefogyottságot, egészségügyi rendellenességet gyanítanak.

Erzsébet és Lajos hét évet éltek boldog házasságban, két gyermekük született, majd 1227-ben Lajos II. Frigyes császár oldalán hadba indult a Jeruzsálem felszabadítására indított keresztes sereggel. Még Itáliában a malária áldozatául esett, így a türingiai őrgróf soha nem tért haza családjához. Halála után született meg harmadik gyermeke, Gertrúd. A rokonság a kétségbeesett özvegyet azonnal megfosztotta vagyona kezelésének lehetőségétől, és férje birtokainak jövedelmétől. Erzsébet titokban távozott a várból, majd Marburgban talált magának és gyermekeinek menedéket. Ezután már életét teljesen a szegények, a kiszolgáltatottak szolgálatának szentelte. Első gyermeke születése után árvaházat, második gyermeke világra jötte után pedig kórházat alapított. Az 1225-ös éhínség idején „kifosztotta” Wartburg várának összes éléstárát és hombárját, hogy a környék szegényein segítsen, s ágyába leprást fektetett, hogy az meggyógyulhasson. Apja hívására sem tért haza, és kikosarazta II. Frigyes császárt, amikor feleségül kérte. Tudta, nem apja, hanem Szent Ferenc szava és példája az, amit követnie kell. További ispotályokat alapított, ahol maga is ápolta a betegeket. Huszonnégy évesen halt meg, de tökéletesen teljesítette küldetését, rövid élete során több jót tett, mint az emberek többsége akár nyolc évtizeden át, zárta szentbeszédét Zoltán, és hozzátette: magyar szentjeink közül Erzsébet az, akit leginkább ismernek és tisztelnek a világon.

A hívek könyörgéseit, melyek felölelték a különféle korosztályhoz tartozók és életállapotban élők kéréseit, Szent Erzsébet nevét viselő hívek terjesztették a Mindenható elé. A szentmisét a gútori orgonista és templomkórus, valamint a Duka Zólyomi Emese vezette Corda Fratrum kórus kísérte énekével. Az ünnep záróaktusaként a miséző atyák a jelenlévő Erzsébeteket az oltár elé szólították, és szimbolikus rószaszállal köszöntötték.

Gyepes Aranka írása

Vician András felvételei

* * *

Ugyanezen a napon, november 19-én, immár második alkalommal került megrendezésre a „Szent Erzsébet Kupa” elnevezésű sportnap a Duna utcai magyar iskola tornatermében. Urban Péter tanár úr vezetésével versenyeztek a gyerekek, majd pedig focival és pingpongozással folytatódott a sport jegyében eltöltött délelőtt.

Kenderessy Iván felvételei

* * *

A nap folyamán az Aloisianum egyetemen folytatódott a magyar nyelvű teológiai Szabadegyetem, amelynek résztvevői az egész nap tartó előadás-sorozat után szintén részt vettek a Kék templomban tartott ünnepi szentmisén.