:

Pünkösd a pozsonyi magyar katolikus közösségben - 2016

Május 15-én, Pünkösdvasárnap a pozsonyi ferences templomban bemutatásra került magyar nyelvű szentmisét több dolog is ünnepélyesebbé és emlékezetesebbé tette. Egyrészt, hogy a szentmise liturgiájába a helyi énekkar is bekapcsolódott néhány énekkel, másrészt, hogy a felolvasást, áldozati adományok vitelét a múlt év szeptemberében bérmálkozott fiatalok vállalták, a Szentlélek kiáradásának ünnepén különösképpen is hálát adva a bérmálás szentségében kapott ajándékokért. Ugyancsak e napon került bemutatásra az a húsz személy, akik a következő bérmálásra kezdik meg előkészületüket. A hívek egy-egy bérmálkozásra készülő nevét húzhatták ki a kijáratnál osztott cédulákra írva, akiért az egész felkészülési idő alatt rendszeresen imádkozhatnak.

„A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz... A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is…” – hangzott a pünkösdvasárnapi mise szentleckéjében. S így van ez a helyi közösségekkel is: a sok kis csoport, mozgalom, imakör egy egyházközösséget alkot, egymást kell, hogy segítse. Ennek kifejezéseképpen a szóban forgó pozsonyi misében az egyes csoportokat képviselő személyek ünnepélyesen egy-egy gyertyát vehettek át, amelyeken a Szentlélek hét ajándéka volt feltüntetve. Közben az alábbi fohászok hangzottak el:

Bölcsesség Lelke! Adj a közösségben működő ifjúsági csoportok tagjainak, hittanosoknak, bérmálkozóknak, egyetemistáknak, énekkarosoknak, ministránsoknak és minden fiatalnak olyan bölcsességet, hogy ismereteiket helyesen felhasználva az ifjúság lelkesedésével tegyenek tanúságot arról, hogy az Egyház él, s ők is élő tagjai akarnak lenni, még akkor is, ha a modern világ szelleme sokszor mást kíván sugallni nekik!

Értelem Lelke! A közösségünkben régóta működő három felnőtt rózsafüzér társulat, valamint a nemrég megalakult ifjúsági rózsafüzér társulat tagjai számára kérjük ajándékaidat, hogy egyre jobban megértsék, Szűz Mária helyes tisztelete az ő Fiához, Jézus Krisztushoz akar közelebb vezetni minden jószándékú embert, s hogy a szentolvasó rendszeres imádkozása hatékony lelki eszköz kíván lenni minden élethelyzet átélésében!

Jótanács Lelke! Add, hogy közösségünk önkéntes tagjai, akik hosszú évek óta a rendszeres kávézások megszervezésével, illetve a néhány hónapja elindított Korona társalgó működtetésével hozzájárulnak ahhoz, hogy a közösség tagjaiként a liturgikus ünnepléseken kívül is találkozhassunk, egymás jelenlétének örülhessünk és egymás gazdagítására szolgálhassunk, további ötleteikkel és szolgálatukkal segítsék közösségi nagy családunk javát!

Tudomány Lelke! Töltsd el énekkarunk tagjait, add tudatosítaniuk, hogy énekükkel is Istent dicsőítik. Orgonistáink és kántoraink segítségével, a szentmise liturgikus énekeibe aktívan bekapcsolódva akarjuk tudatosan dicsőíteni Istent, minden áldás és szeretet forrását!

Lelki erősség Lelke!  A közösségünkben rendszeresen találkozó és együtt imádkozó édesanyákat, a MÉCS közösség házaspárjait, a Regina Pacis közösség tagjait és minden családot erősíts meg, hogy szem előtt tartva a házasság és család értékét, valamint a gyermeknevelés felelősségteljes feladatát jó példával járjanak elöl a házasságra még csak készülő és felnövekvő nemzedék előtt, és segítségére legyenek a gondokkal küzdő családoknak!

Jámborság Lelke! A közösségben működő Jézus Szíve Családok tagjai számára kérjük további segítségedet, hogy a szeretet és irgalom forrását, Jézus Szívét továbbra is hűségesen tiszteljék, és imáikkal hozzájáruljanak, hogy Jézus Szívének szeretetét közösségünk minél több tagja megtapasztalja a szentgyónás szentségében és a szentáldozás által, valamint kérünk, hogy közös imádságunkban a Jó Pásztort kérve újabb papi hivatásokért közösségünkből jámboran kitartsunk!

Istenfélelem Lelke! Töltsd el a Ferences Világi Rend tagjait, hogy Assisi Szent Ferenc példáját követve az egyszerűségre és békére törekedve, az idős és beteg testvéreket látogatva, istenfélelemben és imádságos lelkületben élve járuljanak hozzá pozsonyi magyar katolikus közösségünk életéhez, tudatosítva, hogy mindannyiunk közös célja a halhatatlan lelkek üdvösségének elősegítése!

Az Egyház ma is élő közösség. A Szentlélek minden kisebb-nagyobb közösség életének megújításában, megerősítésében segítségünkre akar lenni, nyissunk ajtót az áradó ajándékok előtt!

Vician András felvételei