A budapesti taizéi imacsoport Pozsonyba látogatott

Február 20-22. között a budapesti taizéi imacsoport tagjait látta vendégül pozsonyi magyar közösségünk. A hétvége során több közös lelki programra is sor került a helyi hívekkel együtt, valamint alkalom nyílt jobban megismerkedni egymással a városnézés illetve rövid máriavölgyi zarándoklat alkalmával is.

Bővebben: A budapesti taizéi imacsoport Pozsonyba látogatott

Farsangi batyubál minden korosztálynak

Február 7-én, szombaton immár hagyományosan megrendezésre került a farsangi batyubál a pozsonyi magyar közösség tagjai számára a Duna utcai magyar iskola ebédlőjében. A farsangi összejövetelen minden korosztály képviseltette magát: sok család, gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhették a jó hangulatot. A zenét Ziff László biztosította, fellépett Vörös Sándor somorjai bűvész, számos tomboladíj talált gazdára az est folyamán.

Bővebben: Farsangi batyubál minden korosztálynak

Rómában jártunk - közösségünk fiataljainak élménybeszámolója

A pozsonyi magyar közösség rendszeresen találkozó, vallásgyakorló fiataljainak egy csoportja február első napjaiban Rómába zarándokolt. Az Örök Városból hazatérve, ahol a közösség itthon maradt tagjaiért is szeretettel imádkoztak, most élményeikbe nyújtanak egy kis bepillantást.

Bővebben: Rómában jártunk - közösségünk fiataljainak élménybeszámolója

5. oldal / 5