:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SZENT JEROMOS egyháztanító

Szeptember 30.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Jeromos (Hieronymus) 347-ben, Stridon városában született. Szülei keresztények voltak, de őt kiskorában még nem kereszteltették meg. Iskoláit szülővárosában kezdte, s mindjárt az első időkben kitűnt, hogy tehetséges, de nehezen kezelhető, érzékeny és büszke ember. Egész fiatalon Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni.

Róma, a birodalom fővárosa elbűvölte a vidéki ifjú lelkét. Féktelen kíváncsisággal falta a latin klasszikusokat. De tanulás közben is kivette részét a szórakozásokból, melybe természete féktelenségével vetette bele magát.

Jeromos igényes lelkét azonban sem a szórakozás, sem a világi tudomány nem elégítette ki. Ezért 366 nagyböjtjének kezdetén barátjával Bonosiusszal együtt fölvételét kérte a katechumenek közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őket. Utána Jeromos elindult Gallia felé, de csak Trierig jutott, ahol fölfedezte a szerzetesi élet szépségét. Elhatározta, hogy visszatér Aquilejába, és ott elmélkedő-aszketikus életet kezd: barátaival együtt. A kis szerzetesi közösség azonban csakhamar feloszlott, ő pedig útra kelt keletre, ahol a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek. Keleti tartózkodása alatt Antiochiában tökéletesítette Szentírás-ismeretét, Tiberiásban pedig megtanult héberül. Ezután elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. Közben súlyos vívódás kerítette hatalmába, és őrlődött a kulturális és vallási érdeklődés között.A végén belefáradva a remeték közti vitákba visszatért Antiochiába.

Paulinus, a város püspöke pappá szentelte. Szentelése után, útra kelt Konstantinápolyba, ahol a város könyvtárában dolgozott. Majd 381-ben könyveivel és jegyzeteivel együtt Róma felé vette útját, ahol Damazusz pápa megtette titkárává. Ekkor Jeromos harmincöt éves volt. A pápa nagyon fontos feladattal bízta meg: az evangéliumok latin fordítását kellett átvizsgálnia. Ez a munka azonban nem egyszerű szövegvizsgálat volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem idővel kiterjedt az egész Szentírásra.

A tudós Jeromos hamarosan közismertté vált Rómában. Egy Paula nevű római matróna néhány társnőjével együtt gyermekien szomjas érdeklődéssel fordult hozzá, kérték lelki vezetését, és a Szentírással kapcsolatos kérdéseik magyarázatát. Amikor rosszallóan megkérdezték, miért csak nőket tanít, azt válaszolta, azért mert a férfiakat nem érdekli a Szentírás. Valóban a lanyhább lelkületű római papságot nem érdekelte a Szentírás. Sőt bántotta őket, hogy a megszokott szövegek helyett új fordítással kell vesződniük. Erre Jeromos – bízva a pápa védelmében – csipkelődő, gúnyos szavakkal megtámadta őket. Ennek nyomán körülötte ellenséges légkör alakult ki. Ezért Jeromos, amikor Damazusz pápa meghalt és az új pápa már nem védelmezte, elhagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Néhány római hölgy is követte barátnőikkel és szolgálóikkal együtt. Betlehemben telepedtek le, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, amelyet ő maga irányított; egyet pedig a nők számára, amelynek vezetését Paulára bízta.

Betlehemben végre békés körülmények között a munkának szentelhette minden idejét. Ez a termékeny időszak harmincöt esztendeig tartott. Segítségére volt nagy könyvtára és följegyzései, melyeket a korábbi években gyűjtött. Szerzetesei pedig könyvei másolásával foglalkoztak. Jeromos az eredeti nyelvből fordította le a Szentírásnak majdnem minden könyvét. Ezzel kivívta magának a kortársak bámulatát. Megteremtette azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt. A fordítás után hozzáfogott a szövegek magyarázatához is.

Ránk maradt százötvenhét levele, amelyek Jeromost úgy mutatják be, mint szigorú aszkétát, keménykezű lelki vezetőt, aki metsző iróniáját mindvégig megőrizte, ugyanakkor mélyen meg tudott rendülni és tudott forró könnyeket is sírni.

Életének utolsó éveiben egészsége meggyengült, látása egyre inkább romlott, és egymás után elvesztette hűséges kísérőit. Szenvedését növelte, lelke mélyéig megrendítette, hogy a barbár gótok betörtek Itáliába, és 410-ben elfoglalták s kifosztották Rómát.

Mindezek után lassan mindentől megfosztottan, kimerülten és vakon tért meg Urához. Az 5. századi források 420. szeptember 30-ra Betlehembe teszik temetése napját. Rómában 8. század óta ünneplik.

***

Jeromos élete végéig megőrizte a legszigorúbb aszkézis gyakorlatait, de elkísérte betegesen érzékeny természete is. Csipkelődései és gunyoros viselkedése sok ellenséget szerzett neki. Munkabírása, a Szentírás szolgálatába állított tudásszomja, önmagával szemben tanúsított szigora azonban föltétel nélküli tiszteletet parancsol. Az Egyház iránti szeretete és soha meg nem ingó igazhitűsége mindenkihez közel hozza ezt a tudós aszkétát. Utolsó éveinek szenvedései megtisztították, s Isten elvezette lelkét a tökéletességhez. Ezért ne csak tiszteljük őt, hanem tanuljunk is tőle!

Jeromost, ezt a heveskedő aszkétát csak a római matrónák tudták megszelídíteni. Mégpedig azzal, hogy szakterületén, a Szentírás kérdéseiben kikérték véleményét és becsülték. Míg tanítványai felé alig tudta képviselni az evangéliumi szelídséget, ezek a nők a maguk módján megérezték, hogy Jeromosban minden keménység és szigor ellenére nagyon érzékeny és finom lélek lakozik. A jó keresztény nőnek mindmáig feladata, hogy a környezetében élőket jobbá és szelídebbé tegye!

***

„Aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismerheti Krisztust.”(Szent Jeromos szavai)