:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

KARTHAUZI SZENT BRÚNÓ áldozópap

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Október 6.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Brúnó gyermekkoráról semmi adatunk nincsen. Egy 12. századi krónika annyit mond, hogy Brúnó alapos műveltségre tett szert a vallásos és a világi irodalomban. A kölni Szent Kunibertről nevezett káptalani iskolában kezdett tanulni, majd hamarosan átkerült Reimsbe, és ott fejezte be papi tanulmányait. Felszentelése után a reimsi katedrális kanonokja és a káptalani iskola tanára lett. 1056- ban átvette az akkor már híressé vált iskola vezetését. Brúnót mint tanárt nagyon szerették, sereglettek köréje a tanítványok, köztük a későbbi II. Orbán pápa is. Rendszeresen ünnepelték előadásai után.

1075-ben az új reimsi érsek, aki mindenkiben reményeket keltett, kancellárrá nevezte ki. Amikor Brúnó látta, hogy az érsek a szerzetesek és a kanonokok kárára visszaél püspöki hatalmával, megcsömörlött az egyházpolitikától, fogadalmat tett, hogy elhagyja a világot, és a szegény Krisztust fogja követni. Visszavonult, magányban, vezeklésben és szegénységben kezdett élni. Először a káptalanból kísérelt meg társakat hívni magával, de mikor látta, hogy kanonoktársai nem értik, egyedül indult útnak.

Először a langres-i egyházmegyében lévő Séche-Fontain-ba ment, s egy erdőben húzódott meg. 1084 tavaszán tovább vándorolt, és úgy döntött, hogy Chartreuse völgyében véglegesen megtelepszik. Ekkor már hat társ volt mellette: négy pap és két laikus testvér. A hely, ahol megtelepedtek, egy hideg és nedves éghajlatú völgy volt, amelyet magas, zordon hegyek vesznek körül. A karthauziak ‒ nevüket éppen Chartreuse-ről vették ‒ hat évig éltek itt a csendes magányban, elrejtve a világ elől, anélkül, hogy regula szabályozta volna az életüket. Brúnó nem gondolt arra, hogy szerzetesrendet alapítson, semmi mást nem kívánt a társaktól, csak a helyben maradásra vonatkozó fogadalmat.Azt tekintette fontosnak, hogy a nagy szent remeték hagyományát folytatvaegymás közelében éljenek, közös épületük, templomuk, kolostoruk legyen.

1090-ben azonban véget ért a zavartalan remete-élet: Brúnó egykori tanítványa, aki II. Orbán néven pápa lett, magához hívta, és azt kívánta, hogy tanácsadóként álljon mellette, Brúnó késlekedés nélkül útnak indult Itáliába. Társait ott hagyta Chartreuse- ben, és a toszkánai Landuin magisztert jelölte ki vezetőnek.

A remeteség szeretetét azonban magával vitte, ezért Rómában rövidesen könyörögni kezdett a pápának, hogy engedje vissza őt Chartreuse-be, vagy legalább arra nyújtson lehetőséget, hogy Rómában remeteséget alapítson. A pápa megértette mesterének és tanácsadójának szíve vágyát, ezért rendelkezésére bocsátotta a város egy csendes területét. De mert ez politikai okok miatt nem sikerült, Brúnó engedélyt kapott a távozásra, és a squillacei egyházmegye területén Rogerius normann gróf segítségével megépítette a Santa Maria della Torre nevű karthauzi remeteséget. Itt élt nyugalomban, Isten közelében és lelki tökéletességben egyre jobban előre haladva és a szigorúságból nem engedve.

Tíz évvel később itt halt meg 1101. október 6-án. Amikor e remeteséget 1193-ban feloszlatták, testét a nem messze lévő, s ugyancsak Brúnó által alapított Szent István-kolostor templomába szállították át. X. Leo pápa avatta szentté 1514-ben. Ünnepét október 6-i dátummal 1623-ban vették fel a római naptárba.

A 12. századi krónikákból, a kortársak tanúságaiból egyre inkább látszik, hogy Brúnó korának egyik legjelentősebb személyisége és szentje volt. Ez az ,,igen mély szívű ember”, - ahogy egy karthauzi szerzetes jellemezte -, kora legmagasabb szintű műveltségének birtokában volt, és mégis megtette, amit követeltek tőle. Megállta a helyét, mint tanár, s mint érseki titkár is. Noha az egyházkormányzati teendőkből kiábrándult, de amikor kedves tanítványa pápaként a remeteségből hívta magához, hajlandó volt a segítségére sietni. Tanulhatunk tőle helytállást és engedelmességet. Buzdítsanak a költő egyszer már idézett szavai: „Tedd, ami adatik tenned, s Isten rügyezik benned!”

Szent Brúnó tette, amit rábíztak, ám a szemlélődő életet mindennél többre tartotta. Adottságai és hivatása nem az egyházkormányzatra, hanem a remeteségre szóltak. Szigorú életrenddel elzárkózni a világtól és Istenben egye inkább elmerülni ‒ ezt tartotta élethivatásának. A karthauziak történetének megírói beszámolnak arról, hogy a remete-élet idővel szervezeti keretet kapott, de szigorúságukból még pápai szóra sem engedtek: Ma is hajnali kettőkor zsolozsmával kezdik a napot, húst és szeszes italt nem fogyasztanak és hallgatásra kötelezik magukat. A világ forgatagában ma erre nincs lehetőségünk, de azt megtehetjük, hogy a hangoskodásból, rohanásokból kimenekülve gyakrabban keressük fel Jézust akár a templom csendes mélyén, akár a lelki elvonultság magányában.

*

„Amikor gondosan, és minden igyekezettel megtartjátok az igaz engedelmességet, abból már nyilvánvaló az is, hogy bölcsen éltek a Szentírás édes életet adó gyümölcseivel.” (Szent Brúnó áldozópapnak lelki fiaihoz, a karthauziakhoz írt leveléből)