:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SVÉD SZENT KATALIN

Március 24.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Katalin, svéd nevén Karin, 1331 körül Svédországban született. Negyedik volt a nyolc gyermekből, akiket Brigitta szült férjének, Ulf Gudmarssonnak, aki ércbányák tulajdonosa és a svéd király tanácsadója volt. Katalint kolostorban neveltették; csak tizennégy évesen tért haza, és ekkor akarata ellenére férjhez adták. Rövid házasságuk alatt Katalin, férje hozzájárulásával, azt a szigorú vezeklő életet élte, amit a zárdában kezdett.

Amikor Katalin apja meghalt, Brigitta asszony gyermekei jövőjéről gondoskodva visszavonult egy remetelakba. Ott a látomásaiban megbízatást kapott arra, hogy menjen Rómába apostolkodni. Ekkor Brigitta családi birtokát, Vadstenát kolosorrá alakította és elutazott az Örök Városba.

A pápák akkor már negyven éve Avignonban székeltek, ezért Rómában szétesett a rend, pogány zabolátlanság és habzsoló mohóság „virult”. Brigittának szüksége volt segítőtársra, ezért megparancsolta lányának, hogy utazzék hozzá. Katalin örömmel teljesítette anyja óhaját, s amikor férje meghalt (1351) végképpen anyja hivatásához láncolódott. Több mint húsz évig tartott az együttlét. Az egyházi élet rettenetes elhanyagoltsága nem vette el a kedvüket az apostolkodástól, sőt buzgóságuk egyre inkább fellángolt. Sokat vezekeltek s imádkoztak, és szinte a kimerülésig dolgoztak, hogy az „Egyház roncsait” helyreállítsák. Zarándokházat rendeztek be, amelyben a zarándok jó szállást és gyóntatóatyát talált. Bejárták a nyomornegyedeket, összeszedték az öregeket, a betegeket és az árva gyermekeket, és gondoskodtak róluk. A munkát Katalin irányította, míg anyja, Brigitta bíborosok és püspökök ajtaján zörgetett, és szenvedélyes levelekben ostromolt pápákat és királyokat, hogy könyörüljenek az Egyház „pusztulása fölött”.

Brigitta 1372-ben nagybetegen látni akarta Jeruzsálemet, és lányával együtt zarándokútra ment. Katalin anyját haldoklóként hozta vissza, aki őt tette lelki örökösévé. A lány most már önállóan rendelkezett. 1373-ban anyja földi maradványaival és V. Orbán pápa bullájával visszatért hazájába. A pápai levél engedélyezte, hogy a Brigitta alapította vadstenai kolostorban élő nők fogadalmat tehessenek és az alapítónő regulája szerint éljenek. Katalin oda temettette édesanyját és maga is a kolostorba lépett, hogy anyja sírja mellett békében éljen Isten és ember szolgálatában.

Nyugalma azonban csak rövid ideig tartott, mert 1375-ben Rómába kellet mennie, hogy a svéd királyi ház megbízásából előkészítse anyja szentté avatását. Rómában a pestisbetegek ágyánál találkozott Siénai Szent Katalinnal, aki bátorságával és izzó Krisztus-szeretetével megmozgatott minden Egyházért aggódót. Katalinunk benne ismét megtalálta a nagyobb társat, akinek kíséretében feláldozta önmagát: szolgálta Istent és a rászorulók sokaságát. A két szent nő sok imával és áldozatos szeretettel próbálta a városban megszüntetni a pogány erkölcsöket. Egyúttal folytatták a küzdelmet, amelyért Brigitta haláláig harcolt, hogy az Avignonban székelő pápa visszatérjen Rómába. Végre törekvésük 1377-ben sikert hozott:
XI. Gergely pápa elhatározta, hogy „hazatér” Rómába. Katalin örömkönnyek közt hálálkodott és szerényen a saját érdemének is tekintette.

Amikor Rómában anyjának, Brigittának szentté avatása elhúzódott, Katalin már betegen visszatért Vadstenába, svéd apácái, a brigitták közé. Nemsokára, 1381. március 24-én meghalt, és édesanyja mellé temették. Katalinthalála óta szentként tisztelték, ezért 1484-ben VIII. Ince pápa megengedte, hogy szent anyja mellett a Brigitta-rend második szent alapítónőjének tekintsék.

*

Svéd Szent Katalin sorsa és rendeltetése az volt, hogy második helyen álljon egy nagyobb mellett. Először édesanyja Szent Brigitta, aztán pedig Sienaí Szent Katalin volt az a nagyobb. Engedelmesen szolgált mellettük. Fölfigyelhetünk arra, hogy Katalin nemcsak engedelmeskedett, hanem együttgondolkodó szeretettel, alázatos társként is viselkedett. Megfontolandó üzenet ez napjaink emberének, aki nem szeret „beosztott” lenni, s ha parancsra tesz valamit, akkor is annak látszatát kelti, mintha „ő találta volna ki”. Váltig mondjuk: engedelmesek vagyunk, megtartjuk az Isten és a közösség parancsait, - de közben zsörtölődünk, és félvállról vesszük kötelességeinket. Pedig keresztényként imánkat és munkánkat egyaránt szeretettel és becsületesen kellene végezni. Másik fontos üzenet Szentünk szerénysége. Nem akart feltűnni sem anyja, sem a másik Katalin mellett. Háttérben maradva nekik engedte át a fontos tárgyalásokat és intézkedéseket. A szerény nem a másik hátán akar felemelkedni, hanem kezét-szívét nyújtja a másiknak, hogy együtt cselekedjenek. Sajnos bennünk a hivalkodás, a feltűnni vágyás és a kivagyiskodás gyakran túlzott méreteket ölt. Pedig az igaz embernek – a közmondás értelmében – úgy kell viselkednie, mint az ibolyának: az „illata” árulkodjék arról, hogy Isten s ember előtt értékes dolgot művel. Ehhez kérjük Szent Katalin közbenjárását!

*

„A meggyalázott, bűnökben élő Rómában naponta órákon át elmélkedtünk Krisztus szenvedéséről, míg csak látható nem lett számunkra a szenvedő Úr, és gyalázatában fel nem ismertük a mindenkori Egyházat, Krisztus misztikus testét, amelynek roncsolt tagjait kell helyreállítanunk.” (Svéd Szent Katalin)