:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SZENT ROMUÁLD apát

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Június 19.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Romuáld 951-ben született Ravennában.  Nemes családból származott, úgy nevelkedett és élt, mint a korabéli fiatalok: testi örömöket hajszolva. Húsz éves lehetett, amikor megváltozott életvitele. Apja és a nemesi rokonok közt fegyveres összetűzés történt, amelyben apja megölte egyik ellenfelét. A gyilkost vezeklésre ítélték, ő azonban vonakodott ennek eleget tenni. Ekkor Romuáld apja helyett, hogy elégtételt adjon, bevonult negyven napra a classei Szent Apollinárius-kolostorba. Egy éjszaka virrasztás közben megjelent neki Szent Apollinárius, akinek tanácsára elhatározta, hogy szerzetes lesz. 972-ben le is tette a szerzetesi fogadalmat. Később apja is megtért, kolostorába lépett, és szentség hírében halt meg.

Romuáld három évig élt a kolostorban. De, mert az ott uralkodó laza fegyelmet nyíltan helytelenítette, szerzetestársai meggyűlölték. Ekkor apátja engedélyével a velencei síkságra távozott és ott egy Marinus nevű remete vezetésére bízta magát, aki megtanította a szerzetesi életre és a latin zsoltároskönyv olvasására.

Romuáld és Marinus körülbelül három éven át tartózkodott velencei területen. Kapcsolatba kerültek Orseolo dózséval, aki tanácsot kért tőlük, mert hatalomra jutásának körülményei miatt lelkiismeretfurdalása volt. Romuáldék rábeszélték, hogy mondjon le, és legyen szerzetes. Mire a dózse barátaival együtt titokban elhagyta a várost és szerzetes lett.

988-ban Oliba gróf kért lelki tanácsot Romuáldéktól, neki is azt ajánlották, hogy legyen szerzetes, de mivel a gróf vazallusainak ellenállásától tartott, tanácsadóival együtt Montecassinóba ment. Oliba ott szerzetesi fogadalmat tett, de két év múlva meghalt.

Marinus Montecassinóból Dél-Itáliába ment, ahol hamarosan megölték a fosztogató szaracénok. Ennek következtében Romuáld 989-től több évre magára maradt. Szigorú aszkézisben élt és helyet keresett a letelepedésre. Végül Pereumban, a Ravennától tizenöt kilométerre lévő mocsaras vidéken megtalálta s le is telepedett.Itt megismerkedett a fiatal német császárral, III. Ottóval, aki felkérte, hogy legyen az Apollinárius kolostor apátja. Romuáld nehezen egyezett bele, és egy év múlva le is mondott, mert nem érezte magát alkalmasnak. Újra Montecassinóba ment meglátogni egyik súlyos beteg barátját. Betegápolóként egy éven át ott tartozkodott, aztán barátja egyik tanítványával Rómába ment, ahol két másik tanítványt talált. Amikor 1001-ben Rómában fölkelés tört ki Romuáld társaival együtt visszatért Pereumba, és ott remeteséget alapított, ahová újabb tanítványok is jöttek.

Romuáld 1004-ben újabb remeteséget alapított Val di Castróban. Az évek folyamán további közösségeket és egy apácakonventet csatolt hozzá. Amikor öt évvel később hírül hozták, hogy egyik tanítványa Lengyelországban vértanúságot szenvedett, elhatározta, hogy ő is megszerzi a vértanúság koronáját. Húsz kísérővel útra is kelt Kelet-Európa felé, de kora és gyenge egészsége miatt hamarosan vissza kellett fordulnia. Itáliába érve Fonte Avellana közelében telepedett meg. Hét évig maradt ott, zsoltárokat tanulmányozott és kommentárokat írt. Majd 1023 után ismét tovább vonult és remeteséget alapított Camaldoliban. Később ez lett a kamalduli szerzet anyakolostora. Halála után az összes utasításai szerint élő remetéket a kamalduli rendben egyesítették.

Amikor szentünk halálának közeledtét érezte, visszatért Val di Castróba. Cellát és oratóriumot építetett magának, s ott halt meg 1027. június 19-én.

Öt évvel később tetemét romlatlan állapotban találták, ezért Róma engedélyezte, hogy  szentként tiszteljék. 1481-ben február 7-én ereklyéit Fabrianóba szállították, és ezen a napon ünnepelték. Az új naptár szerint június 19-én, halála napján ünnepeljük emléknapját.

*

Romuáldból vonzó lelkierő áradt, ezért püspöke figyelmeztette, hogy ne zárkózzék be a remeteségbe, hanem menjen az emberek közé: ,,Ne úgy égj el, mint a hamu alatt elhamvadó parázs. Lámpatartóra való világosság vagy, és Isten házában mindenkinek világoskodnod kell!” Szentünk követte a fölszólítást, az emberek közé ment, hogy tanítsa és segítse őket, majd a buzgóbbakkal újra elvonult, hogy remeteként éljen. De sose maradt sokáig egy helyen, mindig újra és újra fölkerekedett, hogy másutt szolgáljon Istennek és az embereknek. –„Nyugtalan a földi ember..” mondja egyik énekünk (Glória 158). S ez valóigaz! De – sajnos – ,ma emberét egész más nyugtalanság űzi, mint Romuáldot. Bennünk a testi kielégületlenség uralkodik, és anyagiak utáni vágy hajszol. Meg kellene tanullnunk nyugodt szívvel keresni a jobbat, szebbet, értékesebbet.

Romuáld mély alázattal fogadott mindent, sőt a jogtalanságot is készségesen eltűrte. Életrajz írói beszélnek egy nemesi származású szerzetesről, aki nem tudott leszokni féktelenségeiről. Romuáld megintette őt, és segítséget ajánlott neki. Ő azonban hibái elismerése helyett, a szerzetesek előtt Romuáldot vádolta féktelenséggel. A szerzetesek hitelt adtak a vádlónak, és kemény vezeklésként megtiltották Romuáldnak, hogy misézzen. Ő szó nélkül elfogadta a meg nem szolgált büntetést. Amikor fél év múlva újra oltárhoz lépett, társai szemeláttára hosszú elragadtatásba esett, és mennyei megbízatást kapott, hogy könyvet írjon a zsoltárokról. A sok jogtalanság, mely napjaink emberét éri, sokszor égbekiáltó. Ezért ne csak földi eszközökkel küzdjünk ellene, hanem kérjük Szentünk égi segítségét is!

*

 „Bárcsak a te testedben élhetne az én lelkem!” (III. Ottó császár szavai Szent Romuáldhoz)