Június 9.
Mons. Koller Gyula atya rovata
* Niszibisz, 306.
Efrém 306-ban a mezopotámiai Niszibiszben (ma Nusaibin, Délkelet-Törökország) született, mely akkoriban a Római birodalom erős és fontos határerődítménye volt. Szülei keresztények voltak és keresztény hitben nevelték, de csak tizennyolc éves korában keresztelték meg. Efrém akkoriban az ismert niszibiszi Jakab püspök mellett élt, de nagy hatással volt rá Vologezesz püspök is. Hamarosan, mint diakónus a niszibiszi iskola ünnepelt tanára lett. Itt elsősorban a Szentírás tanulmányozása folyt. Természetesen a város nem volt alkalmas a nyugodt szellemi munkához. A perzsák háromszor is ostrom alá vették. Amikor 363-ban Niszibisz a perzsáké lett, Efrém visszavonult a nyugatra eső Edesszába (ma Urfa Délkelet-Törökországban). E városnak ősi keresztény múltja volt. Az ottani arám dialektusban alakult ki a szír irodalom, amelynek alapítója és legjelentősebb képviselője Efrém volt.
Niszisziban nem volt alkalma a nyugodt szellemi munkára, Edesszában is ettől félve, csöndre és magányra vágyva, visszavonult egy barlangba és remeteként akart élni. De a legenda szerint egy angyal állt elébe, és ráparancsolt, hogy menjen a városba, hogy „napvilágra kerüljenek a benne lévő értékek.” Nemsokára tanítani kezdett az edesszai iskolában. Időnkint azonban remetelakjában vissza-visszatérve megírta aszketikus műveinek nagy részét. Annak ellenére, hogy visszavonultan élt, és csak diakónusi rangja volt, tevékenyen kivette részét Edessza egyházi életéből. Nagyra becsülték jámborságáért és tudományáért, de leginkább költői tehetségéért. Egyiptomba is ellátogatott, és ott legendák tárgya lett, melyek hamarosan körülfonták e rendkívüli férfi alakját.
Efrém elsőrendű feladatának a Szentírás kutatását tartotta mind tanítói, mind irodalmi tevékenységében. Nemcsak az egyik legrégibb szír író, hanem a szír irodalom legjelentősebb alakja is. Irodalmi hagyatéka terjedelménél fogva is tiszteletre méltó különösen akkor, ha figyelembe vesszük, milyen nyugtalan időkben alkotta életművét. Művei részben szír eredetiben maradtak ránk, részben régi örmény, latin és görög fordításokban.
Efrémnek az evangélium-harmóniákhoz fűzött fontos magyarázatai hosszú időn át csak örmény fordításban voltak ismeretesek, nemrégiben azonban napfényre kerültek a szír eredeti töredékei is. Ügyesen átvette ellenfelei harcmodorát: akik a gnosztikus gondolatvilágot népszerű, könnyen énekelhető dalokban terjesztették, sőt hamarosan túl is szárnyalta ellenfeleit költői lendületével. Az egyszerű nép igen megkedvelte dalait. A szűkebb és igényesebb körök számára írt, mélyebben szántó cáfolatait prózában adta közre. Nem fáradt bele, hogy világosan állást foglaljon a mozgalmas kor minden fontos vallásos kérdésében.
Számos éneke ma is megtalálható a szír liturgiában. Költői szépségük és teológiai tartalmuk miatt igen nagy a tekintélyük. Elsősorban ezekkel érdemelte ki Efrém a szír keresztényektől a ,,Szentlélek hárfája” megtisztelő nevet. Lánykart alakított, megtanította őket dalaira, és bevonult velük az edesszai templomba. A nép elbűvölten hallgatta az új dallamokat, amikor vasárnaponként vagy egyház ünnepeken fölcsendültek a kórusai.
Efrém a szír irodalom legnagyobb alakja abban az időben, amikor a szír egyház még nem vált le az egyetemes egyház egészéről. Az ortodox és a katolikus Egyház egyaránt a magáénak vallja. Ő az egyetlen szír nyelvű szent, akit a katolikus Egyház 1920-ban egyháztanítói méltóságra emelt.
372 telén ismét nyilvános szerepre vállalkozott. Edesszában a pusztító éhínség idején élelmiszerosztást vállalt a szegények között. E megfeszített tevékenység kimerítette erőit, és megpihenni visszatért barlangjába. Nemsokára rá 373. június 9-én meghalt.
Halálának napját és helyét, Edesszát, az 540-ből származó Edesszai Krónikából tudjuk. A római kalendáriumba 1920-ban vették föl ünnepét, június 18-ra. 1969-ben pedig halála napjára, június 9-re helyezték át.
*
Efrém a hit terjesztésére és ellenfelei megcáfolására a hit tételeit versekbe szedte, és énekké formálta. Nagyszerű költői adottságával művészi módon a hit titkain kívül azt is, ami szívét megmozgatta, megragadó költeményekbe vagy dallamos versekbe foglalta. A Szentlélek erejével eltelve, ujjongó szívvel énekelt az egyház misztériumairól. Ezért érdemelte ki mint szír egyházatya és tudós író a megtisztelő ,,Szírek Napja” és ,,Szentlélek hárfája” nevet. Kérjük Szentünket, árassza szívünkbe az általa annyira tisztelt Szentlelket, hogy templomi énekeinket az ő ujjongásával tudjuk énekelni.
Efrém mindenekelőtt a Szentírás magyarázatával foglalkozott. Ezért szerette a magányt, mert ott nyugodtan mélyedhetett el a kinyilatkoztatás igéibe. Az igaz hitet a Szentírásra támaszkodva mutatja be. Számos költeményben és prózai írásban úgy harcol korának tévtanai ellen, hogy mindig Isten szavait idézve cáfolja meg a tévtanítók tévelygéseit. Szeressük a Szentírást, amelynek szavai napi táplálékunk kell legyenek!
*
"Ha szégyenkezel az emberek jelenlétében vétkezni, mennyivel inkább kell szégyenkezned az Isten jelenlétében, aki a legmélyebb rejtekbe is belelát, és mindenkinek tette szerint fog megfizetni." (Szent Efrém szavai)