:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SZALÉZI SZENT FERENC

Január 24.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Szalézi Ferenc-Bonaventúra 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében, a salesi kastélyban. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez. A gyermekek között Ferenc volt a legidősebb: kilenc testvére következett még utána. Első tanítója és nevelője a kastély káplánja volt, aki egész pályáján kitartott mellette.

Ferenc először vidéki kollégiumokba járt, majd 1562-től a párizsi jezsuitáknál tanult. Apja 1588 nyarán Padovába küldi, ahol a család akaratából jogot tanult, személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. 1591. szeptember 5-én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és loretói zarándoklat után 1592 tavaszán visszatért Savoyába.

Ettől kezdve szilárd elhatározása volt, hogy pap lesz, de szülei ellenezték. Amikor azonban a genfi püspök Ferencnek adományozta a genfi Szent Péter-káptalan préposti címét, ez hízelgett a családi hiúságnak és az apa beleegyezését adta a papsághoz. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá.

Először Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, amelyet a 1536-ban erőszakkal kálvinizmusra „térítettek”. A „visszatérítés” feladata Ferenc számára testi megpróbáltatásokat is jelentett. Nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt; majd kiadta első könyvét A szent Kereszt zászlajának védelme címen.

A megtérések nagy számának láttára a genfi püspök Ferencet kinevezte segédpüspökévé. Ebben a minőségben járt Rómában. Onnan Párizsba ment, ahol megismerkedett a város vallásilag legjelentősebb köreivel. Miközben hazafelé tartott, meghalt a genfi püspök. Utódjául 1602. december 8-án Ferencet választották. Ettől fogva Ferenc minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladataira mozgósította. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a szegény parasztoknak. Kortársai a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét látták benne. Leveleiből és kisebb értekezéseiből állította össze Filótea, vagyis a jámborság útja című könyvet, amelyben a keresztény jámborság s erényes élet szabályait foglalja össze. A könyv 1608 decemberében jelent meg nyomtatásban és hamarosan csodás sikert ért el.

Korlátozás nélkül áldozott időt és fáradságot azok személyes irányítására és lelki vezetésére, akik rábízták magukat. Chantal asszony állt közöttük az első helyen. Ez a barátsága segítette abban, hogy megvalósíthassa egyik legkedvesebb tervét: egy olyan kontemplatív női szerzet alapítását, amelynek tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal asszony és két társa 1610. június 6-án kezdte meg a közös életet a szabályok szerint, amelyeket Ferenc adott nekik. A vizitációs nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre.

A nővérek között rendkívüli egyéniségek is voltak. A velük való kapcsolat Ferenc belső életének fejlődését egyre inkább misztikus irányba terelte. E témakörben rendszeresen följegyzett tapasztalatai és meglátásai, lassan egységes tanítássá álltak össze a Teotimus vagyis Értekezés az istenszeretetről című munkájában. A könyv rövid idő alatt a lelki irodalom klasszikus írásává lett, benne fejeződik ki Szalézi Szent Ferenc misztikája.

A Teotimus kiadása egybeesik Ferenc benső életének fordulatával, amely ezután aszkétikus vonásokat ölt. Többet foglalkozott egyházmegyéjének ügyeivel és lemondott arról, hogy több könyvet írjon.

Utoljára 1618-ban utazott Párizsba. Ez az út diadalmenet volt, oly nagy tiszteletadással vették körül. A fővárosban ismerkedett meg Páli Szent Vincével. Ebben az időben már gyengülni kezdett szervezete, amely sohasem volt ellenálló. 1620-ban engedélyt kapott, hogy testvérét, János-Ferencet, segédpüspökként maga mellé vegye.

1622-ben kénytelen volt Savoya hercegét Avignonba kísérni. Hazatérőben megállapodott Lyonban, és ott Chantal anya vizitációs kolostorának kertész-házacskájában szállt meg. December 27-én agyvérzés kapott, ami másnap a halálát okozta.

Szalézi Ferencet 1665. április 19-én avatták szentté; 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét a római naptárba 1666-ban vették föl, január 29-re. 1969-ben pedig áttették január 24-re, amely napon eltemették.

*

Szalézi Szent Ferencnél elsősorban az emberekkel való jóságos bánásmódját kell kiemelnünk. Nem egyszer előfordult, hogy azokhoz, akik megbántották vagy megsértették, a következő találkozáson odasietett és olyan barátságosan köszöntötte őket, mintha jóbarátai lennének. Jellemző rá, amit Páli Szent Vince megismerkedésük után mondott: „Milyen jó lehet az Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!”  Kérdés: hozzájárulunk-e jóságunkkal és az emberekkel való bánásmódunkkal Isten jóságának dicséretéhez?

Szalézi Ferenc az aszkézis síkján nagyon szigorú és igényes volt. Azokat, akik a vezetésére bízták magukat lemondásra és külső vezeklésre kötelezte. Ezzel szemben szelídsége nyilvánul meg abban, hogy emberileg igen megértő módon tudott szólni és utat mutatni a híveknek. Könyvében, a Filóteában olvashatjuk, hogy bölcs mérséklettel megjelöli azt az arany középutat, melyen a társadalom bármely fokán álló keresztény közelebb juthat az Úrhoz. Tőle tanulva mi is próbáljunk bölcs mérséklettel járni a keresztény élet arany középútján.

*

„Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” (Szalézi Szent Ferenc mondása)