:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

REMETE SZENT ANTAL

Január 17.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Jóllehet Szent Antal indította el a remete és szerzetesi élet mindmáig élő mozgalmát, tudományosan megalapozott életrajza nincs. Antal alakját kora többi szentjénél több legenda övezi, amelyből költők és más művészek merítettek ihletet. Ezek a legendák alkalmas irodalmi formák az érzékfeletti valóság megközelítésére. Életrajzában, —amelyet Alexandriai Szent Atanáz érsek alig tíz évvel a nagy szerzetes atya halála után írt —nagyon is világosan fölismerhető a szándék, hogy keresztény hősi eposzt akart írni.

Antal 251-ben vagy 252-ben született Koméban, Közép-Egyiptom egyik falujában. Ekkor uralkodott Decius császár, aki olyan keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt. Egyetlen keresztény sem volt már biztonságban, mindig készen kellett lennie a vértanúságig való helytállásra. Ez tartott egészen 313-ig, amikor Konstantin császár kiadta a milánói türelmi rendeletet.

Antal jómódú paraszt családban nőtt föl. Húszéves volt, amikor, meghaltak szülei és ráhagyták a családi örökséget. Antal gazdálkodott és húgáról gondoskodott, de egyszer csak történt valami, ami egy csapásra véget vetett addigi életvitelének. A szentmisén az igehirdetésre figyelve hirtelen belévágott a fölismerés, hogy neki szól az éppen felhangzott evangélium: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között. Aztán gyere, és kövess engem!” Szó szerint megtette azt, amit hallott: eladta a családi birtokot és azt, ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz a szegényeknek adta.

Azután megkezdte az új életet, de a hogyan teljesen ismeretlen volt előtte. Először teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltár-imádkozásnak. Aztán hamarosan a líbiai sivatagban egy sziklasírban húzta meg magát, majd később egy omladozó kastély romjai között. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Antal meg volt győződve, hogy a démonok támadást indítottak ellene. Ekkor Pál apostol intelmének megfelelően „Isten teljes fegyverzetét” öltötte magára, hogy „a sátán cselvetéseinek ellenállhasson” (Ef 6,11). Ezzel ő lett a győztes. Amikor végül húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, aki „ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel”.

Neve hamarosan ismertté lett és özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta a kérők ostromát elhárítani. A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így a világ elől menekülő Antal remetéből a „szerzetesek atyja” lett. 

Bármennyire szerette is Antal a sivatagot és az Istenben elmerült magányos életet, abban semmi sem akadályozhatta meg, hogy az emberek közé menjen, ha a kereszténység napi problémái úgy kívánták. Ez történt, amikor Maximinus Daja császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat ment megerősíteni a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal püspök-barátja, Atanáz, kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. Antal vonzereje a lakosság minden rétegére hatással volt, föl egészen a magas klérusig és a császárig. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek vele, hat levele maradt fönn.

90 éves elmúlt már, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált. Boldog találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.

Antal 356-ban halt meg, 105 éves korában. Sírja 200 éven át ismeretlen volt. 561-ben találták meg. Ereklyéit Arles-ban őrzik.

A keleti Egyházban és Jeruzsálemben már az 5. században január 17-én ünneplik Szent Antalt. Rómában a 12. században vették át az ünnepét.

*

Antal szellemi útját, vallás-erkölcsi törekvéseit a megalkuvást nem ismerő határozottság jellemezte. Ugyanakkor nem rajongó, vagy a valóságtól idegen álmodozó, hanem meggyőzően józan és szerény ember volt. Ismerte az ember előtt álló határokat. Isten titkainak és döntéseinek kifürkészése nem a mi dolgunk —tanít bennünket is. Jobb beismerni tudatlanságunkat azokban a dolgokban, amelyek meghaladják az embert. Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen. Az az igazi nagy teljesítményünk, ha Isten előtt elismerjük bűneinket, és utolsó leheletünkig készek vagyunk a gonosz támadásainak elhárítására.

Antal rendelkezett józan emberismerettel és érzékkel a helyes mérték iránt, valamint bölcsességgel, amellyel el tudott igazodni a dolgok között. Jámborságának lényeges vonása volt testvériessége. A szerzetesek Antalt követve vissza akartak térni a kezdeti kereszténységhez és arra törekedtek, hogy testvérként bánjanak egymással. Antal arra tanította övéit — és bennünket is —,hogy élet és halál a felebarát iránti magatartástól függ.

*

,,Sokan elemésztik testüket önsanyargatásaikkal, de mivel hiányzik belőlük az ítélőképesség adománya, messze járnak Istentől.'' (Remete Szent Antal szavai)