:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

DAMJÁNI SZENT PÉTER püspök és egyháztanító

Február 21.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Damjáni Péter sokgyermekes család utolsó gyermekeként született Ravennában 1027-ben. Szülei szegény napszámosok voltak, s korán meg is haltak. A rendkívüli tehetségű Péter iskolai tanulmányait egyik bátyja segítette. Több városban tanult, ahol elsajátította a középkor „szabad művészeteit”, köztük az írásbeli és szóbeli kifejezés tudományát.

Tanítani kezdett, diákokkal foglalkozott, de csakhamar abba hagyta, és mintegy 28 évesen belépett Fonte Avellana-remeteségbe. Ott Szent Romuáld szellemében a kifogástalan erkölcsű élet és az életszentségre való törekvés elsajátítása volt a cél. Péter ezek mellett még írással is foglalkozott.

Első írásműve Szent Romuáld életrajza volt. Ö maga is Romuáldot tekintette példának, s az általa végbevitt tetteket utánozta. A remeték elöljárójukká választották, majd több kolostor apátja kérte, hogy adjon tanácsot és tanítást. Fonte Avellana számára szabályzatot dolgozott ki. Lelki könyveket írt azok részére, akik kolostoron kívül éltek.

Abban az időben rövid időközönként követték egymást a pápák, ezért egy erős tekintély hiánya kedvezett mindenféle visszásságnak. Damjáni Péter, mint Egyházát szerető ember reagált ezekre a visszaélésekre: a nagy és kisebb papokat fegyelmezte, szükség esetén korholta őket. Különösen a simónia, a szentségek pénzért történő kiszolgáltatását és a papi nőtlenség elhanyagolását kifogásolta. E tevékenysége miatt Péter nem maradhatott a remeteségében. Rejtőzködése után tizenöt évvel, 1057-ben el kellett jönnie. IX. István pápa kinevezte bíborossá és a Róma melletti Ostia püspökévé, ezért Péternek az Örök Város lett a lakhelye. Ott egy tekintélyes férfiúval, Hildebrand szubdiakónussal került kapcsolatba, aki később VII. Gergely néven pápa lett. A két nagy reformert összekötötte a közös meggyőződés, hogy az uralkodó visszás állapotokat csak az erkölcsök javításával és az egyházi intézmények megerősítésével lehet megszüntetni.Rövid idő után azonban Péterarra a meggyőződésre jutott, hogy hasznosabban tudna ilyen értelemben munkálkodni, ha remeteségben élne. De fölmentést nem kapott, ezért tovább végezte püspöki munkáját. 1059-ben részt vett egy római zsinaton. Utána Milánóba küldték, mert ott a papság és a nép között szakadás támadt. Ékesszólása és mérsékelt magatartása révén sikerült az ügyet elrendeznie. II. Miklós halála után 1061-ben Cadalus néven ellenpápa lépett föl a törvényes pápával, II. Sándorral szemben. Damjáni Péter kemény szavakkal vetette magát harcba az Egyház egységéért.

E harcok után végre megkapta az engedélyt, hogy ismét visszavonulhasson. 1063-ban visszatért Fonte Avellanába; 1067-ben bíborossága után letette a püspöki hivatalát is. Ennek ellenére a következő időkben is nem egy megbízást kellett végrehajtania az Egyház szolgálatában: 1063-ban Clunybe küldték, hogy elsimítson egy viszályt a kolostor és a szomszéd püspök között; 1069-ben pápai legátusként szerepelt IV. Henrik császár mellett Frankfurtban; 1071-ben Montecassinón találjuk.

E küldetések mellett egyre inkább írni kezdett azon ügyek érdekében is, melyekért addig az élő szó hatalmával küzdött. Remeteségében éppen annyit írt remeték és szerzetesek számára, mint pápák, püspökök, papok és laikusok részére. Számos levelet, értekezést, prédikációt és költeményt hagyott ránk, amelyek kiérdemelték számára az egyháztanító címet.

1072. február 22-én halt meg Faenzában, hazatérőben szülővárosából, Ravennából, ahol azért járt, hogy a várost Istennel és az Egyházzal kibékítse. Ünnepét a római kalendáriumba 1823-ban vették föl, február 23-ra. Majd 1969-ben áthelyezték február 21-re.

*

Szentünk a keresztényt úgy szemlélte, mint az „egész” egy tagját, aki tevékenysége és imája által részt vesz az egész életében. Minden hívő - ahogy megfogalmazta -,”az Egyház kicsiben'” s ennek tudatában képes arra, hogy megvalósítsa a Krisztus és az Egyház között fennálló kapcsolat teljességét, a szeretetnek azt a misztikus egységét, amely kibontakozik a Krisztust követő ember életében. Érdemes lenne ezen elgondolkoznunk. Igazi, jó katolikusokká nem elvonulva, „egyéni vallásoskodásban”, hanem csak egyházhűségben és a helyi egyház, egyházközség „keretében” lehetünk. Csak így kerülhetünk be a „szeretet misztikus egységébe”.

Damjáni Péter írásaiból szinte árad a szent életért lelkesedő, energikus buzgóság. Komor színekkel festi korának állapotát, amely egyre mélyebben hempereg a romló világ mocsarában. Magát sem kímélve, különösen a püspökök, a papok és más vezetésre hivatott személyiségek ellen fakad ki. „A prédikált szó a nyelvből ered, erejét a prédikáló életmódjától kapja. Életünk, amelynek tükörnek kellene lennie a hívők előtt, rászolgál, hogy a kevés jó lélek sírjon fölötte.” Szavai ma is hangosan szólnak. Nekünk, papoknak, de minden vezető állásban lévő ember életének valóban olyan tükörnek kellene lennie, amelyben meglátnák embertársaink, hogyan kell helyes és becsületes módon viselkedniük.

*

„A kapzsi naponta részt vehet a szent áldozaton és távol tarthatja magát a világ zűrzavarától: amíg azonban a pénz szerelmét ki nem oltja magában, erényeinek minden virága száraz marad” (Damjáni Szent Péter)