:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SZENT OSZKÁR püspök

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Február 3.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Oszkár (Anszgár) 801-ben a frank birodalom északi tartományában, Picardiában, Amiens közelében született. Mivel korán árvaságra jutott, a Corbie-i bencések nevelték. Eleinte nem akart szerzetes lenni, de életének egy nagy élménye, a hatalmas Nagy Károly császár halála (814), a világi hatalom elenyészése, oly megrendítő volt számára hogy elhatározta: szerzetes lesz.

Tanuló évei befejeztével azonnal tanítani kezdett a kolostori iskolában. Majd 823-tól a Korvey-ben alapított új kolostor tanára és prédikátora lett. Itt élt szerzetesi hivatásának, amelyre később is visszavágyott és alkalomadtán egy időre visszavonult, hogy az imádság csendjében és a magányban tovább tanulja az isteni bölcsességet. Miután a dán királynak, Haraldnak, frank segítséggel sikerült trónját megszereznie, 826 júliusában a Mainz melletti St. Albánban négyszáz férfi társaságában megkeresztelkedett. Az esemény nagy feltűnést keltett és világosan látszott, hogy talán soha vissza nem térő alkalom kínálkozik Dánia megtérítésére. Amikor a császár szerzeteseket kért a dán király mellé, apátja Oszkárt jelölte ki.

 

Ő huszonöt éves fejjel és engedelmes szívvel igent mondott. Úgy érezte, hogy az Úr erre a feladatra rendelte. A küldetés olyannyira veszedelmes megbízatás volt, hogy szerzetestársai közül csak egy, Autbert csatlakozott hozzá. A Rajnán végighajózva megérkeztek Dániába, ahol Oszkár azonnal hirdetni kezdte az evangéliumot. De csak rövid ideg tehette, mert a következő esztendőben a pogány dánok elűzték.

A kolostorba visszatérő Oszkárt 829-ben Björn, svéd király újabb missziós munkára hívta. Oszkár, az időközben meghalt Autbert helyett, Witmárral indult útnak. 830 tavaszán kötöttek ki a Stockholmtól nyugatra lévő Birkában. Munkásságuk nyomán itt épült fel az ország első keresztény temploma. A missziós sikerek alapján, másfél év múlva, Lajos császár úgy látta jónak, hogy birodalma északi határán, mégpedig Hamburgban, alakítson ki missziós központot. Oszkárt 832-ben nevezték ki és szentelték föl missziós püspöknek. Később IV. Gergely pápa érseki címet adott neki és kinevezte az egész Skandinávia pápai legátusává, s ezzel az egész északi terület misszionálását rábízta.

Oszkár Hamburgból irányította az ország térítését. Egyik munkatársát, Gautbertet püspökké szentelte és Svédország megtérítésére küldte. Sok kudarc és csalódás ellenére tizenhárom évig kitartóan hirdették Krisztus igéit. 845-ben a normannok lerombolták Hamburgot és az egész addigi térítő munkát megsemmisítették: a dánok is, a svédek is föllázadtak a kereszténység ellen, Gautbertnek és Oszkárnak is menekülnie kellett.

Oszkár Brémában húzódott meg. Ott tartózkodása idején meghalt a város püspöke. Magától értetődőnek látszott, hogy Oszkár vegye át a megüresedett püspöki széket és a hamburgival együtt kormányozza tovább. Ő a teljes összeomlás és ellenségeskedés ellenére is újrakezdte Dánia és Svédország térítését. 852-ben Sigtunába ment, ahol Olaf svéd király népével együtt megkeresztelkedett. A püspök elszánt bátorsága, a király jóakarata és egy népszavazás – amelyben a kereszténységet választották – jelentette azt a kedvező helyzetet, amelyből a kegyelem az országra áradhatott.

Oszkár maradt Brémában és egyik tanítványára, Rimbertre bízta a svéd misszió folytatását. A tanítványnak azonban nemcsak a svéd püspökséget kellett átvennie, hanem mestere hivatalát is. Oszkár ugyanis a sok munkában – amelyet számtalan kudarc és csalódás nehezített – felőrlődött. Csakhamar – aránylag fiatalon – meghalt. 864. február 3-án Brémában adta vissza gondosan felkészített lelkét Teremtőjének.

Ünnepét 1969-ben vették föl a római kalendáriumba azzal a meggondolással, hogy a nagy térítők között Észak Apostola is helyet kapjon.

*

Oszkár szerzetessége évei alatt – jegyzi meg róla életrajzírója – az erények megszerzésével látnoki képességet is kapott, ezért egészen ráhagyatkozott a kegyelem vezetésére. Külön kiemelik róla, hogy soha semmit nem hamarkodott el, egy megfontolatlan döntést sem hozott. A nehezebb kérdésekre hosszabb időt szánt és a kegyelem világosságának elnyerése után döntött. Amit így elhatározott, ahhoz a tiltakozások ellenére is ragaszkodott. Körülötte a nép is, vezetőik is sokszor változtatták nézetüket, mert olyan kor volt ez, ahol csak az „alkalmazkodó“ érhetett el sikereket. Ő azonban csak az Úr igazához alkalmazkodott.

- A mi korunkban is szokássá lett az alkalmazkodás, sajnos a haszonleső köpönyegforgatás is. Tanulhatnánk Szent Oszkártól megfontoltságot és az igazságban való kitartást!

Szentünk szívének állandó vágya volt a vértanúság. Meghívásának látomásában erre ígéretet is kapott. Tanítványa és életrajzának megírója, Rimbert püspök úgy ítéli, hogy ez az ígéret – bár Oszkár nem ontotta vérét Krisztusért – beteljesedett. „Oszkár püspök annyi testi szenvedést és lelki próbatételt állt ki az Úrért, hogy nem lehet kétségbe vonni a vértanúságot“.  A vértanúságnak ugyanis két fajtája van: egyik a nyilvános, amely az üldözések idején látható, a másik a rejtett, amely a láthatóan békés korszakokban valósul meg. Ez utóbbi több szent életében is megvalósult, könnyes vértanúságnak mondják. Ne feledjük: a türelmes szeretetből fakadó vértanúság minden hivatásban és foglalkozásban megvalósítható és kedvessé tesz Isten előtt!

*

„Szíve mélyén végig megmaradt szerzetesnek, a rábízott nyáj számára pedig áldozatos lelkű apostol volt“ (Szent Oszkárról írja tanítványa és utódja, Rimbert püspök)