:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

SZENT ILONA császárnő

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Augusztus 18.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Szent Ilona életéről csak ‒ néha egymással ellentmondó ‒ híradásaink vannak. 250 körül születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban. Ezt történészek azzal magyarázzák, hogy Nagy Konstantin a várost Helenopolisznak, „Ilonavárosnak” nevezte el, feltehetően azért, hogy megtisztelje anyja születési helyét. Szent Ambrus úgy tudja, hogy Ilona egyszerű családból származott, apjának vendéglője volt, s ő is ott dolgozott. Itt ismerte meg és vette feleségül Constantius Clorus, a magasragú császári tiszt, aki 293-ban császár lett. Mivel a császárhoz már nem illett a vendéglős lánya, ezért elbocsátotta és új házasságot kötött Teodórával. 306-ban Ilona fia Nagy Konstantin néven lett a császár. Az eddig száműzetésben élő édesanyját fia maga mellé vette a császári udvarba, s megajándékozta a császárné címmel, úgyhogy Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták.

A császár szabad kezet adott anyjának a birodalmi kincstár felett, nevét és képét ráverette pénzekre. Szent Ambrus Ilonának tulajdonítja Konstantin megtérítését, aki azonban nem volt hűséges keresztény. Egy bizonyos: Ilona példaszerű keresztény életet élt, és ezt az új helyzetét jóra használta az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, máskor pedig szegényeket hívott meg asztalához, és maga szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a családban egymást érték a súlyos civódások és gyűlölködések.

326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén, a Mennybemenetel helyén. A hagyomány szerint Jeruzsálemben a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is. Erről Aquileiai Rufinus (345‒410) a következőket írja egyháztörténetében: ,,A niceai zsinat idején Ilona, Konstantin édesanyja, ez a hitével és vallásosságával egészen egyedülálló asszony isteni intések alapján Jeruzsálembe ment és az ottaniak segítségével megkereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették.”

A helyet nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl a Golgotán, hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, mintha Vénuszt tiszteli. A legenda arról beszél, hogy amikor Ilona ‒ égi jellel figyelmeztetve ‒ rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott. Egy sziklaüregben aztán megtalálták a három keresztet. Zavart okozott azonban, hogy a kereszteket nem lehetett egymástól megkülönböztetni. Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik. Ekkor a jeruzsálemi püspök ajánlatára egy halálosan beteg asszony „segítségével” megtalálták az igazi Krisztus-keresztet. Mégpedig úgy, hogy Ilona és a jelenlévők buzgó imádsága közben egymás után hozzáérintették az asszonyhoz a kereszteket. Az első és második „próbálkozás” eredménytelen maradt, de amikor a harmadik keresztet a beteghez érintették, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát. A császárné pedig azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett.

Ilona kb. 80 éves lehetett, amikor ismeretlen helyen meghalt. Testét Rómába vitték és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el. Szent Ambrus Szent emlékezetű Nagyasszonynak mondja, akinek sírját a római zarándokok is fölkeresték.

*

Szent Ilonáról azt olvassuk, hogy császárné létére egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a szentmiséken és más istentiszteleteken. Édesanyaként a szegényeket s elhagyatottakat több alkalommal is asztalához hívta, és saját kezűleg szolgált föl nekik. Jámborságának egy másik jelét Jeruzsálemben mutatta ki, amikor meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, szolgálóruhát öltött, és maga szolgálta föl a mosdóvizet, az ételt és az italt. Szent Ilona császárné korában is úgy szolgálta ki embertársait, mint fiatalon édesapja kocsmájában a vendégeket.  Tegyük föl a kérdést: képesek vagyunk-e „rangunkat” elfeledve megértő szeretettel odafordulni a „névtelen” emberekhez?

Ilona császárnő életében adta ki Nagy Konstantin a milánói rendeletet, amely 313-tól elfogadottá nyilvánította a keresztény vallást. Képzelhetjük, hogy mennyi ellenséges érzés, bosszú és sértődés élt az emberekben. Ezért olvassuk Ilonáról, hogy utazásai során mindenütt törődött az elhagyottakkal, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből. Sajnos, ma is sok ellenséges érzés tapasztalható  vallásunkkal szemben. Ezt azonban nemcsak a papok prédikációival, az egyházi vezetők viselkedésével lehet megváltoztatni. Nagyon sok függ attól is, hogy milyen példát adunk, milyen beszédet folytatunk mi, hitünket megvalló keresztények.

*

„Szent Ilona császárné, könyörögj értünk, hogy mindegyikünk rátaláljon a maga keresztjére, és türelemmel hordozza azt!” (Fohász Szent Ilonához)