:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

ASSISI SZENT KLÁRA szerzetesnő

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Augusztus 11.

Mons. Koller Gyula atya rovata

KláraFavarone lovag és Hortulana asszony elsőszülött leánya volt Assisiben 1193. január 20-án (július 16?) született. Klárának két húga volt: Ágnes és Beatrice. Édesanyjuk mindhármukat őszinte jámborságra nevelte, és megtanította őket mindarra, amit akkoriban egy előkelő leánynak későbbi házassága érdekében tudnia kellett. Klára későbbi írásaiból kitűnik, hogy választékos latinsággal tudott fogalmazni.

A szép és okos lány életében ifjak tűntek fel. Klára azonban nem hajlott arra, hogy megfontolás nélkül alávesse magát a nemzetségfő, Monaldo nagybácsi terveinek. Ő is hallott mindenről, ami Pietro Bernardone, a gazdag posztókereskedő fia körül történt. Arról is értesült, hogy Ferenc pápai jóváhagyással kolduló rendet alapított. Tudta, hogy a városból többen is csatlakoztak Ferenchez.

1210-ben Klára 18 éves lett. Ekkor történt, hogy egy alkalommal meghallgatta Ferenc atyát, amint Krisztus radikális követéséről prédikált. Szavai, megindították, de mert nem volt világos számára, hogy mit kell tennie, Ferenchez fordult tanácsért. „Szent Ferenc atyánk – a régi legenda szavai szerint ‒ Klárát a világ elhagyására buzdította és arra, hogy a szüzesség drágagyöngyét őrizze meg annak a csodálatos Vőlegénynek, aki az emberek iránti szeretetéből lett emberré.”

Ferenc tanácsára Klára ‒ 1211. március 18-án, Virágvasárnap ‒ ünnepi öltözékben ment a misére. A püspök Ferenctől tudott arról, hogy Klára kolostorba akar vonulni, ezért lejött a szentély lépcsőjén, és egy ágat az ott álló Klára kezébe adott, amivel jelezte, hogy hozzájárul kolostorba vonulásához.

Klára tudta, hogy a családja ellenezni fogja kolostorba lépését, ezért a következő éjszaka egy barátnője kíséretében megszökött szülei házából a síkságon lévő erdő felé futottak, amelyben a Porciunkula nevű Szűzanya-kápolna állt. E kápolnában Klára letette minden ékességét, és Szent Ferenc kezéből magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét.

A rokonok teljesen elképedtek, szépszerével és erőszakkal vissza akarták vinni Klárát, de nem tudták eltántorítani szándékától. Válaszul Klára az egyik kezével megragadta az oltárterítőt ezzel a régi szokás szerint menedékjogot kért a templomtól, másik kezével pedig lekapta fejéről a kendőt, s a rokonok meglátták lenyírt fejét. Ebből megtudhatták, hogy Klára visszavonhatatlanul Istennek szentelte magát. Ami történt, az egy végsőkig elszánt lélek bátor tette volt.

A zaklatások miatt Klára és barátnője átment Panso melletti San Angelo-kolostorba. Itt hat nap múlva bezörgetett a húga, Ágnes, hogy ő is apáca akar lenni. Ettől aztán a rokonság magán kívül volt a haragtól. De hiába volt minden szó, sőt erőszak is. Klára imádsága erősebbnek bizonyult, így Ágnes is hamarosan magára öltötte Szent Ferenc kezéből a bűnbánó nővérek ruháját. A kolostor apácái miatti aggódásból április végén, Ferenc tanácsára, Klára társaival együtt véglegesen az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepedtek le. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora.

Klára nagy elszántsággal kezdte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, olyannyira, hogy magának Ferencnek kellett vezeklését korlátba szorítania. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket a vezeklésben.

Klára haláláig a kolostor lelki anyja volt. Sokan határozták el, hogy csatlakoznak hozzá. Nemcsak a legkisebb húga, Beatrice, hanem édesanyja is, amikor megözvegyült, felvételét kérte a kolostorba. 1244-től kezdve ágyban fekvő beteg volt, a nővéreit mégis anyai gondoskodással irányította. Minden nehézségen csodálatos energiával lett úrrá.

A San Damiano-kolostorban csak az tudott megmaradni, aki szerette a szegénységet, mert e nővéreknek a szegénység nem valami ábrándos kényelem, hanem kegyetlen valóság volt, mert a kolostorban igazi szegénység uralkodott.

Ezért a szegénységért Klárának hosszasan meg kellett küzdenie. Egy már meglévő szerzet regulájában sem találta meg azt. A szerzetesek és apácák személyszerint lemondtak minden vagyonról, de a rendnek, kolostornak volt ingatlan vagyona az ellátás biztosítására.Klára olyan regulát akart, amely szerint közösségben sem birtokolhatnak semmit, és megélhetésükért koldulniuk kell. Klárának meg kellett ehhez szereznie a pápai jóváhagyást. Ezért harcolt a szó szoros értelmében mindhalálig. A regula jóváhagyását IV. Ince adta meg 1253. augusztus 9-én, Klára a halála napján vette kézbe. Életének ez volt a legnagyobb öröme, a bulla egy példányát a kezébe tették, és úgy helyezték sírba. Klára augusztus 11-én halt meg. A temetésre augusztus 12-én a pápa bíborosaival együtt eljött Perugiából.

Már 1255. augusztus 15-én szentté avatták. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 12-re. 1969-től augusztus 11-én ünnepeljük.

*

Életrajzírói szerint Klára nővér világosan tudta, hogy a szerzetesi élet legmélyebb jelentése: az Egyházban: másokért élni az Úr színe előtt. Levelében ezért írja Prágai Ágnes nővérnek: ,,Isten segítőtársnőjének tekintelek, és támasz vagy az ő titokzatos teste törékeny tagjai számára.” Klára felismerte, hogy a szerzetesek a kolostor csendjében, kiszakítva a világ forgatagából, az egész titokzatos test minden tagjáért felelősek, életük összefügg az összes keresztény életével, és sokaknak segítségére vannak. Tudatosítanunk kell, hogy e felismeréssel a szerzetesi élet apostoli távlatokat nyert

A szegénység mellett a szenvedés elviselésére adott példát. Éveken át betegeskedett, de mindig örömmel fogadta a szenvedő Jézus látogatását. Röviddel a halála előtt, amikor igen heves fájdalmai voltak, így vigasztalta síró nővéreit: „Amióta Isten szolgája, Ferenc közvetítésével megismertem az Úr Jézus kegyelmét, semmiféle fájdalom nem teher, semmi vezeklés nem nehéz, és semmiféle betegség nem elviselhetetlen számomra.” Gondolok-e erre, ha betegség gyötör?

*

„Ó, boldog Szegénység! Örök gazdagságot rejt magában azok számára, akik szeretettel ölelik magukhoz! Ó, Szegénység, mennyire tetszel Istennek!” (Szent Klára írja Prágai Szent Ágneshez írt levelében)