:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

THIENEI SZENT KAJETÁN áldozópap

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Augusztus 7.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Kajetán 1480 októberében született a Velencei Köztársaság területén fekvő Vicenzában. Atyja, Thienei Gáspár gróf, aki jogász és katona volt, s korán meghalt. Édesanyja, Portói Mária grófnő nevelte két fiát. Kajetán gyakran felkereste a Santa Corona nevű domonkos templomot, amelyben a családnak külön kápolnája volt. Innen ered Kajetán szoros kapcsolata a domonkosokkal, s ezért választotta gyóntatójául Carioni cremonai domonkost, aki a megújuló itáliai egyház egyik vezéralakja volt.

Kajetán ifjúkoráról annyit tudunk, hogy a páduai egyetemen tanult, és mindkét jog doktora lett. Néhány év múlva Rómában találjuk, ahol a pápai kancellárián iratok szerkesztésével foglalkozott. Ezek az évek jelentették a római reneszánsz virágkorát. A jámborság és a vallásosság területén azonban már közel sem volt rózsás a helyzet. Az emberek arról beszéltek, hogy az Egyházban ‒ a főben és tagokban egyaránt ‒ megújulásra van szükség. Össze is gyűlt az V. lateráni zsinat, de határozatai csak holt betűk maradtak. E városról Kajetán azt mondta: „Egykor szent város volt, most pedig maga a Babilon”.

Szabad idejében egy papokból és laikusokból álló egyesületbe járt, amely az Isteni Szeretet Testvérülete nevet viselte. Céljuk az volt, hogy a szívekben „elültessék az isten iránti szeretet magvát, és felneveljék e magot”. Pontos szabályzatuk volt, amely bizonyos imádságokat, misehallgatást, havonkénti áldozást és beteglátogatásokat kívánt meg a tagoktól.

Kajetánt 1517-ben, harminchét éves korában szentelték pappá. A következő évben édesanyja betegsége miatt vissza kellett térnie Vicenzába, ahol egy kórházzal együtt szervezte meg a Szent Jeromos Testvérületet. Édesanyja halála után áttelepült Velencébe, ahol 1522-ben egy új kórházat nyitott.

Ekkor vizsgálat alá vette addigi életét és elhatározta, hogy előbbre lép a tökéletesség útján. A laikusok helyett a papság felé fordult, és olyan papokat akart maga köré gyűjteni, akik hajlandók a példás élet és az apostoli munkát a szerzetesi élet által támogatott közösségi életformára végezni. Így jutott arra a gondolatra, hogy klerikus szerzetet alapít, akik felszentelt papok, kik az Istennel egyesült életből nemcsak önmagukat, hanem a híveket is táplálni tudják. Kajetán a római Isteni Szeretet Testvérülete tagjai között végre talált három társat, akik megértették szándékát, és csatlakoztak hozzá. Egyikük Gianpietro Caraffa püspök volt, aki később IV. Pál néven pápa lett.

A négy pap 1524. szeptember 14-én Szent Péter sírja fölött tette le a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalmát, és eltökélték, hogy csak a hívek önkéntes adományaira hagyatkoznak,

Az új szerzetespapi közösség csakhamar oly nagy tekintélyre tett szert Rómában, hogy külön nevet kaptak: theatinusok. Nevük első főnök Caraffa püspök után lett ismertté, aki Chieti püspöke volt. Chieti latin neve Theate, így lettek a társasághoz tartozó papok theatinusok.

1574-ben az új rendnek két háza volt: Velencében és Nápolyban. Ez utóbbinak Kajetán volt a házfőnöke, olyan érett és kipróbált életű embereket fogadott be, akik alkalmasak arra, hogy életükkel is terjesszék az evangéliumot. Az egész rend támogatta a régi szerzetesrendek megújulását is.

Kajetán tevékenysége széleskörű volt: A laikusok számára szervezte meg az Isteni Szeretet Társulatát, betegek javára alapította a Gyógyíthatatlanok Kórházát, és megújította a szerzetességet azáltal, hogy különböző férfi és női társulatokat hívott létre. Legfontosabb alapítása volt – ahogy írtunk róla – hogy megalapította az első új szellemű szerzetesrendet, a Reguláris Klerikusok, vagy más néven Theatinusok rendjét.

Thienei Szent Kajetán hatvanhét éves korában halt meg Nápolyban, 1547. augusztus 7-én. Halálát a kortársai úgy látták, mint önként felajánlott áldozatot Nápoly békéjéért, mert a várost éppen akkor politikai viszályok sújtották. 

1671-ben avatták szentté. Ünnepe 1673-ban került be a római naptárba.

*

Kajetán az egész lelki életet, mint örömet határozza meg: VA lelki emberek igaz és kimeríthetetlen öröme az a vágy, hogy testestül-lelkestül Jézus Krisztushoz válhassanak hasonlóvá.” Ezért mondta: ,,Ne szentimentális, hanem igaz szeretetben tisztítsátok meg a lelkeket!” Tudta, hogyan kell összhangban tartani a vezeklést és a szeretet tüzét. Így mindenekelőtt a birtoklási és a becsvágy ellen küzdött, amit a korabeli Egyház alapvető bajának ismert fel. A  kapzsiság és  tisztelethajhászás volt a kor egyházának két nagy baja.

Mindenki tisztelte aszkéta életmódjáért. A testét csak úgy nevezte: „a lázadó”, és úgy is bánt vele. Amikor letette fogadalmát, ezt írta egyik rokonának: „Elhagyok mindent, amit csak magaménak mondhatok a mulandó javakból”. Mindennapi testi-lelki gondjait Istenre bízta. A nápolyi évekből ismerünk egy esetet, amelyből kiderül, hogy Kajetán mennyire ráhagyatkozik Istenre. Oppido gróf, aki Nápolyban a szerzeteseknek hajlékot adott, nagyon szorgalmazta, hogy Kajetán évenként fogadjon el járadékot a ház fenntartásához. A szent megmagyarázta neki, hogy az isteni Gondviselés majd gondoskodik a házról a maga idejében. Arra hivatkozott, hogy Velencében sokszor tapasztalták, még az ínséges időkben is. A gróf azonban tiltakozott: Nápoly nem Velence! Kajetán csak annyit válaszolt neki: „Már megbocsásson, de Isten Velencében is ugyanaz, mint Nápolyban!”

*

„Imádkozzatok, hogy viselhessétek az egész világ terhét, és ez által megmeneküljön a világ.” (Szent Kajetán paptestvéreinek adott tanácsa)