:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

PARZHAMI SZENT KONRÁD kapucinus testvér

Április 21.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Johannes Birndorfer parasztfiú, a későbbi Konrád testvér, gazdag földmíves szülők gyermekeként 1818.december 22-én született Parzhamban. Már gyermekként vonzódott Istenhez: legkedvesebb az volt számára, ha imádkozhatott. Iskolába menet a rózsafüzért imádkozta, és más gyerekeket is meg tudott nyerni ennek. Minél idősebb lett, annál jobban növekedett az imádság iránti szeretete is. Bárhol tartózkodott, gondolatai a mindenütt jelenlevő Istennél voltak, s egyre jobban hozzákapcsolta a szeretetet. Ha esténként becsukta maga mögött kis szobájának ajtaját, tüstént eltűnt minden fáradtsága, és csak úgy röpültek az órák Istennel folytatott beszélgetése közben. A reggel gyakran úgy találta, hogy egyetlen pillanatra sem tért nyugovóra. Húszévesen rövid ideig foglalkozott azzal a gondolattal, hogy pap lesz. Amikor e célból egy kolostor kapuján bezörgetett, elküldték. Az ő helyében mindenki más hallgatott volna testvérei rábeszélésére, és átvette volna szülei gazdaságát, amely a legtekintélyesebbek közé tartozott. Sokkal jelentősebbnek tartotta azonban János azt a bensejében szóló hangot, amelyről ő maga így beszélt: "A jó Isten nem hagy el engem; fenntartott egy helyet a számomra, hogy Isten teljesen magának akarjon."

Télen, amikor a gazdasági munka megengedte, csaknem rendszeresen látogatta a hétköznapi szentmiséket Wengben vagy Sankt Wolfgangban. Ha hóolvadáskor vagy erős zápor után az utat víz árasztotta el, érhetett akár a térdéig is, átgázolt rajta. Buzgóságában már fél négy körül a templomba ment, és térdelve, imádkozva várakozott a kapu előtt a kinyitására. Vasárnapja teljesen Istené volt. Hogy egy második misén is részt vehessen, már hajnalban útra kelt Griesbachba a korai misére, a másodikat a wengi plébániatemplomban ünnepelte, vecsernyére pedig gyakran Birnbachba ment, s ott még két órát imádságban töltött a szentségház előtt. Hogy eközben négy- vagy ötórás utat is meg kellett tennie, nem számított. Aigenben egy zarándoklat alkalmával huszonkét éves korában ismerte meg lelki vezetőjét, Beneficiat atyát. Hetente vagy kéthetente megtette a hozzá vezető utat, hogy gyónjon, részt vegyen a szentmisén, áldozzon és jó tanácsot kérjen. Már éjjel egy órakor felkelt, szakadó eső, nagy hó vagy jeges út sem gátolta. Tízórás gyaloglása közben állandóan imádkozott. Amikor késő délután hazaérkezett, még éhgyomorral volt. Egy rövid felfrissülés után visszavonult kis szobájába, hogy imádkozzék vagy egy lelki könyvet vegyen a kezébe. Aigeni útjaihoz kilenc évig, kolostorba lépéséig ragaszkodott. Az a hely, amelyet Isten gondviselése "fenntartott" a számára, az altöttingi Szent Anna-kolostor sokak által látogatott portája volt. Lelkivezetője közbenjárásának köszönhette, hogy harmincévesen felvették a kapucinusokhoz. Az egyébként befelé forduló Konrád lelkesülten tudott beszélni az Eucharisztiáról. A szentmise alkalmával a Golgotára képzelte magát, az Úr kínhalála megelevenedett a szeme előtt. Ilyenkor gyűjtött erőt magának, hogy megfeszített Urát követhesse az elkövetkező napokon. Az Eucharisztia titka volt jámborságának középpontja és forrása. Már hétévesen a szentáldozáshoz járulhatott. Ahhoz a szándékához, hogy minden vasárnap áldozik, kolostorba lépéséig hű maradt. Ez nagy ritkaságnak számított akkoriban a kolostorokban, de kikönyörögte, hogy feljebbvalói kivételt tegyenek vele. Hálából ezért a kegyelemért, amelyben harminckilenc éven át részesült, Konrád már három órától kezdve a szentségház előtt térdelt. Negyven éven át látta el Konrád az altöttingi Szent Anna-kolostor kapusi szolgálatát.

Nemcsak az imádságban való buzgósága, hanem a zarándokok kiszolgálásában is fáradhatatlan volt. Az egyszerű kapustestvér szolgálatát Pacelli bíboros, németországi nuncius, a későbbi XII. Pius pápa -  így dicsőítette: "Konrádban Isten szolgája egyben az emberek, rendtársai és a nép szolgája is lett." Konrád 1894. április 21-én halt meg Altöttingben. 1930-ban boldoggá, 1934. május 20-án szentté avatták.

*

Isten szolgája és az emberek kiszolgálója volt. A szentmise, az imádság és szentségimádás volt életének betöltője. Ugyanakkor a kolostor egyszerű kapusaként a zarándokok, vándorok és szegények iránti szolgálatkészsége és áldozatos szeretete is fáradhatatlan volt. Nem nagy tettekkel, hanem mindennapi imákkal és jótettekkel  valósította meg azt, amit Jézus minden egyszerű hívétől elvár. Tőled is, kedves Olvasóm! 

Az Oltáriszentség tiszteletéből fakadt Konrád testvér csodálandó fáradozása annak érdekében, hogy vasárnaponként - sőt köznapokon is - szentmisét hallgasson. Kilométereket gyalogolt, hogy a helybéli szentmise után még egy vagy két misén részt vehessen. E példamutatás bennünk is rázza föl a szentmise utáni vágyakozást. A vasárnapi kötelező szentmisén kívül próbáljunk meg köznap is részt venni a szentmisén, Jézus kereszthalálának megjelenítésén.

*

„Hiába keresitek Konrádban más szentek csodálatos nagy tetteit, benne megvolt a szeretet hősiessége, amelyet a nagy szenteknél csodálunk.” (Pacelli nuncius tanúságtétele)