:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

PAOLAI SZENT FERENC szerzetes

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Április 2.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Ferenc a Calabria Paola nevű vársában született 1426-ban. Szülei abban a rettegésben éltek, hogy házasságuk gyermektelen marad. Ezért Assisi Szent Ferenc közbenjárását kérték, s megígérték, hogy a vágyott gyermeket az ő nevére kereszteltetik. Fogadalmukat megtartották. Ferenc azonban szülei ígéretét fölülmúlva 13 éves korában a szomszédos városba ment és fölvétette magát az ottani ferences kolostorba. Itt nemcsak példás engedelmességében, hanem számos csodatételében is megmutatkozott a jövendő szent.

A reneszánsz főpapok fényűző élete fölött érzett undora arra készteti Ferencet, hogy már két év múlva elhagyja a kolostort és vezekelni a magányba meneküljön. Magasan a tenger fölött talált egy alkalmas barlangot. Itt élt állandó imádságban és szigorú önsanyargatásban. Sokáig azonban nem lehetett egyedül, mert fölfedezték, és utána sokan keresték föl, akik testi-lelki segítségért folyamodtak hozzá.

Többen voltak olyanok is,, akik meg akarták osztani remete-életét. Ferenc ezért számukra kápolnát épített három kis cellával, és ezzel meglapozta 1452-ben újabb tanítványok jelelentkezése arra kényszerítette, hogy visszatérjen Paolába, és ott az érsek engedélyével megalapítsa renfének a paolánusoknak (minimitáknak) első igazi kolostorát. Ferenc az építkezést – írják a beszámolók - a maga módján "hiteles csodáival" segítette: ha nem volt víz, forrást fakasztott, ha szikla állt az útban, csodával küldte odébb; ha elfogyott a munkások kenyere, megszaporította az éppen kéznél levő élelmiszert, csodatevő adományát mindig a szükséget szenvedő emberek javára fordította, betegeket gyógyított, és  sok szent életében olvasunk csodákról, de nála minden csodánál nagyobb az, amit személye és szent életmódja nyújtott. A növekvő szerzet kiépítése és vezetése sok gondot okozott neki, de annak ellenére a szakadatlan imádság rendíthetetlen nyugalmában élt.

Önmagától és övéitől kemény önsanyargatásokat és vezeklő életet kívánt: ez a rend céljához tartozott (pl. állandó böjtölés mellett, a hús, a tojás és  a sajt fogyasztása is tilos volt). A szabályok azért voltak elviselhetetők, mert a rendi testvérektől sohasem kívánta meg azokat a szigorú gyakorlatokat, amelyeket önmagán "behajtott". Visszavonuló és szerény magatartására jellemző, hogy amikor a pápa föl akarta adni neki a kisebb és a nagyobb papi rendeket, nem fogadta el.. Bőségesen elég neki úgymond, ha pápai fölhatalmazást kap arra, hogy gyertyákat és olvasókat szentelhessen, mert azok fontos helyet foglalnak el. Rendje Itálián és Szicílián kívül hamarosan eljutott Spanyolországba, Auriába, Németországba és Csehországba is. Nálunk Somorján volt rendjének kolostora, szobra. A rendkívül gazdag élete végén 71 éves korában halt meg 1507. április 2-án egyik francia kolostorban. Már 1519-ben a szentek közé emelték.  Ünnepét 1557-ben vették föl a

*

Paolai Ferenc csodás életét természetes mértékeinkkel alig tudjuk megérteni, de az egyes esetek rávilágítanak a szeretet és alázat "csodájára", azaz egyéniségének messzire sugárzó erényeire. Nemcsak övéihez, a szerzetesekhez, hanem, mindenkihez figyelmes volt és barátsággal közeledett: ezzel mint "mindenki szolgája", lelkileg és emberileg fölemelte azt, akivel találkozott. Igaz, hogy "undorodott" a gazdagságban tobzódó előkelőktől szintúgy, mint a fényűző életet élő reneszánsz főpapoktól. De emberszeretete feléjük is fordult, és ha csodát nem is tett nekik, de vezeklése mellett szavaival is mindent megpróbált, hogy jobb útra térítse őket. Ez üzenet lehet számunkra, akik szintén „undorodunk” a „pénzimádó multiktól” és a "fitogtató" erkölcstelenségben élőktől. Példája nyomán meg kellene tanulnunk tőle ezt a szenvedélyes emberbarátságot: imádsággal és jó szóval mi is próbáljuk "előhívni". Paolai Szent Ferenc azért vonult remeteségbe, hogy a reneszánsz kor sajnos, kétes hírű pápái és fejedelmei ellen „tiltakozzék”. A dőzsölő, s tobzódó főurakkal, a hivalkodó főpapokkal imádságaival és a legszigorúbb vezeklő életvitellel szállt szembe. Ezért alapította szerzetesrendjét, amelynek tagjait minimitáknak hívták, mert alapítójuk példájára világi örömökből csak a minimumot élvezték, és állandó böjtben, önmegtagadásban éltek. Paolai Ferenc még a pápának is ellenállt ,amikor  az a rend szabályaiból törölni akarta az állandó böjtöt. Vezekelnünk kell - mondta -, hogy ezzel a világban a gonoszságot lefékezzük, a jóságot és szentséget növeljük. A ma emberének, a vezekléstől és lemondástól félőknek is ezt üzeni: Ömagunkon kell elkezdeni a gyakori imádságot, vezeklést és önmegtagadást, hogy jobbá, szebbé és becsületesebbé lehessen a világot.

*

Istenünk, te fölkarolod a vezeklőket és fölmagasztalod az önmagukat megalázókat, kérünk, hogy Paolai Szent Ferenc érdemei és példája nyomán mi is munkálkodjunk a világ „Úgy bocsássatok meg kölcsönösen egymásnak, hogy később a sérelmeket fel ne rójátok. A sérelemre való viszaemlékezés ugyanis a lélekbe szúrt tövis és soha el nem alvó gonoszság.” (Paolai Szent Ferenc levelezéséből)